A kétmilliárdos, rekordösszegű osztalék alapja a kimagasló 2021-es üzleti teljesítmény, a kifizetés ezért nem veszélyezteti a vállalati stratégiát. Az Alteo tartalékai a lehetséges kockázatok kezelésére is elegendőek - írta cég.
A kifizetésből egy részvényre bruttó 103 forint osztalék jut - derül ki a BÉT honlapjáról. A tavalyi osztalék bruttó 24 forint volt.
A közgyűlésen szintén elfogadták a 2021-es konszolidált beszámolót, majdnem 12,9 milliárd forintos EBITDA-val (kamatok, adózás és értékcsökkenési leírás előtti eredmény), amely 134 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest. A cég tavalyi 5,9 milliárd forintos, szintén rekordszintű konszolidált nettó eredménye 892 százalékkal nőtt éves összevetésben.
Az Alteo vezérigazgatója a közlemény szerint folytathatónak látja a növekedést. Ifj. Chikán Attila hangsúlyozta, hogy a cég a megújuló energiákban, a kiegyenlítő energiák piacán, és a villamosenergetika szabályozási kapacitásában a legaktívabb, vagyis olyan területeken, amelyeket kevésbé érint a válság.
A társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) prémium kategóriás kibocsátója. Részvényei múlt hét csütörtökön 2370 forinton zártak, árfolyamuk egy éven belül 1200 és 2570 forint között változott.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!