Az OTP, a Mol és a Richter árfolyamát is jelentős esés jellemezte a héten. Célárcsökkentés érkezett a Molra, a lengyel PKO 2949 forintról 2608 forintra csökkentette a vállalatra vonatkozó 12 havi célárfolyamát, az ajánlás továbbra is tartás - közölte az MTI-nek küldött összefoglalójában az Equilor Befektetési Zrt.
A hét gazdasági eseményei közül kitértek egyebek mellett arra: Virág Barnabás, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) alelnöke elmondta, hogy a legutóbbi kamatdöntő ülésen bejelentett likviditásszűkítő intézkedések eredményesek, így a korábbinál kisebb mértékű kamatemelések is elegendő monetáris szigorítást jelentenek. A jegybank alelnöke szerint egyre közelebb kerülünk ahhoz a ponthoz, hogy mérlegelni kell a kamatemelési ciklus lezárását, ugyanakkor hosszú ideig fenn kell majd tartani a rendkívül szigorú monetáris kondíciókat - idézte fel az Equilor.
A héten a Mol árfolyama 4,21 százalékkal esett 10,34 milliárd forintos forgalomban, a papír 2410 forinton fejezte be a kereskedést pénteken.
Az OTP árfolyama 3,81 százalékkal csökkent, a részvény 8328 forinton zárt pénteken, heti forgalma 26,79 milliárd forint volt.
A Richter 2,44 százalékkal 7400 forintra gyengült a héten, forgalma meghaladta a 8,75 milliárd forintot.
A Magyar Telekom jegyzése 1,64 százalékkal csökkent, pénteken 300 forinton zárt a részvény, a héten 817,3 millió forintos forgalmat ért el.
A kis- és közepes részvények indexe, a BUMIX 3684,76 ponton zárt a héten, ami 120,06 ponttal, 3,16 százalékkal alacsonyabb az előző hetinél - írta az MTI.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!