Elég csalódást keltő volt a nyár eddig eltelt része azok számára, akik masszív dollárerősödésre számítottak az euróval és az angol fonttal szemben. Pedig tavasz végén még elég egyértelműnek tűnhetett, hogy nem nagyon fog az hibázni, aki az amerikai deviza erősödésére játszik. Akkor még úgy tűnt, hogy a Fed belátható időn belül véget vet soha nem tapasztalt mértékű lazítási programjának, miközben a Bank of England és az ECB részéről folyamatosan érkeztek az olyan jelzések, hogy ők kitartanak a lazítás mellett - írja a Financial Times.

Azonban nem jött be a számítás, Ben Bernanke Fed elnök részéről - miután  májusi kongresszusi meghallgatását követően komoly korrekció bontakozott ki a piacokon - folyamatosan érkeztek a jelzések, hogy a kötvényvásárlási program üteme korántsem olyan gyorsan fog csökkenni, mint arra a piaci szereplők számítottak. A dollár június végi erősödését követően a július nagy részét gyengüléssel töltötte az euróval szemben.

Jens Nordvig, a Nomura G10 devizastratégája szerint a befektetők óvatossá váltak a dollárral kapcsolatban, miután az amerikai deviza ez euróval szemben júniusban és júliusban komoly negatív fordulatot produkált. Sok trader és befektető, akik hittek a dollár erősödésében, meglehetősen frusztrálttá vált. Persze, a dollárvételek működtek a feltörekvő piaci devizákkal szemben, azonban a nagy keresztárfolyamokban nyoma sincs ennek a trendnek: se az euróval, se a jennel, se az angol fonttal szemben nincs számottevő dollárdrágulás - hívta fel a figyelmet.

Neil Mellor, a Bank of New York Mellon elemzője szerint nem csak a Fed hangnemének enyhülése okozza ezt, de figyelembe kell venni a nyári kereskedés alacsonyabb likviditását - az ilyen időszakokban gyanakvással kell fogadni minden olyan elképzelést, amely komoly elmozdulásokat feltételez.

EUR/USD
Kép: Alfatrader

Persze van, aki ennek ellenére is kitart. Marc Chandler, a Brown Brother Harriman deviza stratégája szerint a dollár mélypontját láttuk júliusban. Mindegy, hogy végül is mikor kerül sor arra, hogy a Fed hozzányúljon a kötvényvásárlási programjához, elsőként fog lépni, és a többi nagy jegybank csak fáziskéséssel fogja követni, s ez meglátszik majd a dollár árfolyamán is - mondta.

Sebastien Galy, a Société Générale devizastratégája kevésbé optimista a dollárral kapcsolatban. A novemberi német választások előtt kicsi a valószínűsége, hogy az ECB további erőteljes lépéseket tenne a periféria országok megsegítése érdekében. Emiatt ő inkább lassú lemorzsolódásra számít az amerikai deviza árfolyamában. Az igazi változást az hozhatná, ha az amerikai gazdaság az eddig becsültnél jóval nagyobb ütemben tudna növekedni.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!