Néhány hónapja még csak az élősertés és a sertéshús termékek árára hatott ki a világban, hogy Kínában kitört az afrikaisertéspestis-járvány: az európai és más ázsiai piacokról indult el az export, a belpiacokra pedig a kisebb országokból - mint például Magyarország - importáltak élőállatokat vagy húskészítményeket. Október végére viszont az egész húspiacon érezhető már a hatása.
A legérdekesebb, hogy Kínában a lakossági fogyasztás elkezdett elpártolni a sertéshústól a folyamatos hiánynak köszönhetően, így helyette más húskészítményeket kezdtek el vásárolni, ezzel beindítva egy lavinát. Viszont az is érdekes, hogy a fogyasztói szintekre még nem gyűrűzött be a Kínába szállító piacokról az élőállatok drágulása.
A sertéspestis elsöpri a piacokat
A február eleji, legalacsonyabb szintjéhez képest az élősertés felvásárlási ára 40 százalékot meghaladó mértékben drágult - mondta el Éder Tamás, a Magyar Húsiparosok Szövetségének elnöke a Napi.hu-nak arról, hogyan hatott a kínai sertéspestis-járvány okozta világszerte tapasztalható drágulás a hazai piacra. Mint közölte, ennek leginkább a sertéstenyésztők örülhetnek, míg a vágóhidak és a húskészítmények gyártói erősen megszenvedik ezt az áremelkedést: a tőkehús ára ugyanis csak 10-14 százalékkal, míg a bolti hústermékeké csak 4 százalékkal emelkedett az év első nyolc hónapjában. Így lényegében a vágóhidaknak és az élelmiszeripari feldolgozóknak kell kigazdálkodniuk a költségnövekedést.
Annak oka, hogy az ágazati szereplők jelentős veszteségeket szenvednek el az, hogy a kiskereskedelmi láncok ellenálltak annak, hogy a fogyasztói árakat megemeljék
- tette hozzá Éder Tamás. Szerinte a boltok azért nem akarták a vásárlókra hárítani a drágulást, mert hagyományosan mindig az év elején a legolcsóbb az élősertés az EU-ban, míg július-augusztus környékén a legmagasabbak az árak, amelyek aztán az év végére lefutnak. Vagyis sokáig azt mondhatták a láncok, hogy ez csak a megszokott árváltozás. Viszont az iparági prognózisok azt mutatják, hogy az elkövetkező egy, de inkább két évben folyamatosan magas lesz az élősertés ára így a sertéshús esetében is azzal kell számolnunk, hogy tartósan drágább lesz, mint az elmúlt években. "Ezt a láncok csak nehezen hajlandók elfogadni" - magyarázta a szakértő.
Miközben Kínában már több mint 130 millió állat pusztult el az afrikai sertéspestis, valamint a leölések miatt, itthon hivatalosan házi sertésekben még nem, csak vaddisznókban azonosították a kórt. Bár a sajtóban már jelentek meg arról hírek, hogy hazai sertésállományokban is történtek leölések a fertőző járvány miatt, valójában csak óvintézkedésből rendelték ezt el a hatóságok.
"Tudomásunk szerint eddig még csak a járvány felbukkanásának gyanúja miatt öltek le állományokat a hatóságok, és a gyanú utólag nem igazolódott. De ezt is nagyon helyesen tették" - ismertette a helyzetet Éder Tamás a Napi.hu-nak. A hivatalos tájékoztatás szerint hasonló lefolyású betegségek feltűnése miatt döntöttek a felszámolás mellett. Többek között ilyen kór lehet az Aujeszky-féle betegség is, amely kifejlett példányok esetében nem halálos, de a malacoknál majdnem 100 százalékos a fatalitása.
Mint elmondta, a Hússzövetség szorgalmazza is a megelőző lépéseket, így támogatják, hogy határozott intézkedésekkel tartassák be a járványvédelmi előírásokat. Valamint azzal is egyetértenek, hogy gyérítsék a vaddisznó-állományt, különösen olyan területeken, ahol már feltűnt a betegség.
"A nemzetközi tapasztalatok azt mutatják, hogy lehet hatékonyan védekezni a sertéspestis terjedésével szemben. Csehországban a vaddisznók fertőzött területeken való lehatárolásával, valamint az állomány drasztikus gyérítésével sikerült megállítani a betegséget" - közölte a lapunkkal a szakértő, aki felidézte, hogy hasonló lépéseket tesznek most Belgiumban is.
Az amerikai marhapiac már felbolydult
Az Egyesült Államokban az élősertések ára meredeken csak a tavasszal emelkedett: a hónap eleji 56 dolláros szintre 100 dollárra ugrott a chicagói árupiacon. Azóta viszont szép lassan lefelé korrigált a felvásárlási ár, októberben a 65 dolláros szinten normalizálódott. A kezdeti árrobbanás oka az volt, hogy a kereskedelmi háború vámkivetései a sertéseket elkerülték, így Kínában keletje volt a feldolgozott termékeknek és az élőállatoknak is.
Viszont az őszi hónapokra átalakultak az ázsiai fogyasztási szokások - ugyanis már más keleti országokban is feltűnt az ASP-járvány. A helyi fogyasztók egyre több baromfit és marhát kezdtek el fogyasztani: így az Egyesült Államokban szeptember 10-én rally indult az élő húsmarhákért. Azóta 14 százalékos lett a drágulás.
A kiskereskedelmi árak szintén emelkednek. Az amerikai mezőgazdasági minisztérium szerint a marhahús-termékek legjava drágulni kezdett, például a közönséges őrölt marhahúst a héten átlagosan 3,75-4 dolláros fontonkénti szinten értékesítették. Ez majdnem 20 százalékkal magasabb kurzus, mint egy évvel korábban.
Az USA Nemzetközi Kereskedelmi Bizottsága szerint a marhahús Dél-Koreába irányuló kivitele már 8 százalékkal magasabb, mint tavaly, azaz augusztusban már összesen 174 290 tonnát tesz ki. A Japánba irányuló export ebben az időszakban 3 százalékkal alacsonyabb volt, de a kereslet várhatóan itt is élénkül, mivel a húskészletek szűkülnek a régióban. Az augusztusban megkötött USA-Japán kereskedelmi megállapodás szintén növeli a keresletet.
"Az amerikai marhahúsipar rendkívül izgatottan várja, hogy Japánban mit hoz az alacsonyabb vámtarifák bevezetése" - mondta Dan Halstrom, az USA Húsipari Exportszövetségének elnök-vezérigazgatója a WSJ-nek, szerinte ennek további árfelhajtó hatása lehet.
Itthon még nem látszik az áremelkedés
A KSH adatai szerint Magyarország élőmarha exportja 16 százalékkal nőtt, míg élőmarha-importja 29 százalékkal csökkent 2019 január-júliusában a 2018. január-júliusihoz képest. A marhahúskivitel 2 százalékkal mérséklődött, míg a marhahúsimport 23 százalékkal emelkedett a megfigyelt időszakban - írja az Agrárgazdasági Kutatóintézet a friss jelentésében. Eszerint a fiatal bika termelői ára 794 forint/kilogramm hasított meleg súly volt 2019 szeptemberében, ami majdnem azonos az előző év hasonló hónapjának átlagárához viszonyítva. A vágótehén ára 4 százalékkal, a vágóüszőé pedig 8 százalékkal emelkedett ugyanebben az összehasonlításban.
Tehát a drágulás már itthon is látszik, ami a jövőben folytatódhat is. Mihalecz András, a Rio Alto ügyvezetője, az Aberdeen Angus és Galloway, valamint a Murray Grey Tenyésztők Egyesületének elnöke szerint kivételesen jó időszaka ez a hazai húsmarha-iparnak is. A VG-nek nyilatkozva elmondta, hogy az ugyan még komoly probléma, hogy főként élőállatokat visznek ki Magyarországról, valamint az, hogy a legjobb minőségű húst exportáljuk. Részben ez lehet az oka annak is, hogy itthon alacsony a marhahús-fogyasztás a lakosságban.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!