A részvénypiac forgalma 14,1 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.
A keddi nagy esés megrázta a piacokat, ugyanakkor a szerdai nap folyamán némi korrekció volt látható mind a tőzsdék, mind a devizák esetében. A nyugat-európai tőzsdék nagyjából fél százalékkal emelkedtek, ezzel szemben a BUX kis mínuszban zárt. Ennek hátterében a Mol esése állt, amelyet az OTP és a Richter emelkedése nem tudott ellensúlyozni, a Magyar Telekom pedig változatlan árfolyamon zárt - mondta Csépai Miklós, a Gránit Bank treasury értékesítési vezetője az M1-en.
Kapcsolódó
A befektetők beárazták már azt a kockázatot, hogy júliusban előrehozott választás lesz Olaszországban, ami meglátszódik az olasz kockázati felárban, illetve a hatalmas kötvényhozam emelkedésben. Ha nem érkezik újabb negatív váratlan hír, akkor ezeken a szinteken a piacok várhatóan megállnak, és a befektetők a jövőbeni események fényében reagálnak majd.
Móró Tamás, a Concorde Értékpapír Zrt. vezető elemzője az MTI-nek elmondta, hogy a szerdai kereskedés nyomott volt. A vezető részvények közül leginkább a Molt adták a befektetők, az OTP ára egy kicsit visszapattant a korábbi esés után, a Richter részvénye erős volt, a Magyar Telekom pedig a keddi árszinten zárt.
A Mol árfolyama 42 forinttal, 1,65 százalékkal 2510 forintra csökkent, 2,6 milliárd forintos forgalomban.
Az OTP-részvények ára 50 forinttal, 0,52 százalékkal 9700 forintra erősödött, forgalmuk 9,1 milliárd forintot tett ki.
A Magyar Telekom árfolyama nem változott, 417 forintot ért, forgalma 269,2 millió forint volt.
A Richter-papírok árfolyama 35 forinttal, 0,67 százalékkal 5285 forintra nőtt, a részvények forgalma 1,5 milliárd forintot ért el.
A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 4073,80 ponton zárt szerdán, ez 24,93 pontos, 0,62 százalékos emelkedés a keddi záráshoz viszonyítva.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!