Mint írták, a központi értéktárakról szóló CSDR rendelet legfontosabb célkitűzései az értékpapír-kiegyenlítési infrastruktúrák biztonságának és hatékonyságának növelése az Európai Unióban, valamint egyenlő versenyfeltételek megteremtése a központi értéktárak között. A rendelet a központi értéktárakon túlmenően a tőkepiaci szereplők széles körét érintően is új, szigorú rendelkezéseket léptet hamarosan életbe.
Az új szabályozás a központi értéktárak számára az engedélyezésre, ügyfélbefogadásra és kockázatkezelésre, továbbá fizetőképességük megtartása érdekében egységes tőkekövetelmények és prudenciális szabályok biztosítására, az üzemeltetésre és irányításra, valamint a szolgáltatások nyújtására vonatkozó egységes szabályrendszer létrehozására törekszik.
Ebben az összefüggésben a CSDR megköveteli, hogy az összes uniós központi értéktár új engedélyezési eljárást kezdeményezzen. A magyar jogszabályok alapján szakosított hitelintézetként működő Keler központi értéktári és hitelintézetként banki jellegű kiegészítő szolgáltatásaira is a Magyar Nemzeti Banktól(MNB) CSDR engedélyt kapott.
A Keler-nek fontos mérföldkövet sikerült teljesítenie az engedély megszerzésével - mondta Demkó-Szekeres Zsolt, a Keler Zrt. vezérigazgatója a közlemény szerint. Hozzátette: az értékpapírok kibocsátásának, valamint az értékpapír tranzakciók kiegyenlítésének legfontosabb háttérintézményeként jelentős lépést tettek nemcsak a hazai, hanem az európai tőkepiac rugalmasabb, biztonságosabb és átláthatóbb működése felé. "Ez a siker mindnyájunk közös sikere, melyhez az elmúlt években minden kolléga extra erőfeszítésére szükség volt" - fogalmazott.
Kiemelte: Keler és az MNB közötti példás együttműködés vezetett az európai szintű engedély megszerzéséhez. Külön érdemnek nevezte, hogy a 2020-as évben kitört járvány okozta helyzet nehézségei ellenére a szervezet kitartóan dolgozva tett azért, hogy minden téren megfelelhessen az új jogi és működési követelményeknek, és ezzel új alapokra helyezhesse a társaság működését.
A Keler Zrt. 1993-ban jött létre, tulajdonosai a MNB és a Budapesti Értéktőzsde.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!