A világ tíz legértékesebb cégéből jelenleg öt a tech szektorhoz tartozik. Az élén folyamatosan váltja egymást az Apple, a Microsoft és az Amazon, de a listára odafért még a Google anyavállalata, az Alphabet és a közösségi médiaóráis Facebook is - ahogy az Investopedia friss összeállításából kiderül. Ebben a piaci környezetben pedig adja is magát az ötlet, hogy a Szilícium-völgy cégei inkább egy külön klikket alapítsanak.
A döntés azért is logikus, mert míg a hagyományos tőzsdei rendszerben a befektetők rövid távon pénzelik a legtöbbször a társaságokat és vagy az elérhető legnagyobb árfolyamnyereségre vagy az osztalékra ugranak, addig a techszektornál már ez a modell néhány szakértő szerint elavult és nem teljesen illeszkedik. A technológiai vállalatoknál gyorsabb bukást tulajdonképpen egyetlen más iparág sem tud produkálni, köszönhetően annak, hogy míg egy bank termékkínálata lassan lesz avítt, addig ezeknek a cégeknek folyamatosan az innovációba kell fektetniük. Gyorsabban semmi nem avul el, mint egy csúcstechnológiás kütyü.
Akkor mosson partot a lassú víz
Lényege ebből a felismerésből indult el az LTSE megalapításának ötlete. A Long-Term Stock Exchange (magyarra fordítva: Hosszú távú tőzsde) nemcsak annyi újdonsággal bír, hogy ide csábítanák a legnagyobb társaságokat, hanem hogy a kereskedés természetét is megváltoztatnák. A tervek szerint ugyanis a részvények esetében nemcsak a darabszám alapján kalkulálnák a szavazati arányokat, hanem az is számítana, hogy mennyi ideje birtokolja valaki az adott részvényt. Ezzel jutalmaznák a befektetőket, akik kitartanak egy-egy társaság mellett a veszteséges időszakban, és a nagyobb döntési beleszólási jog mellé az osztalékfizetésnél is nagyobb vödröt tarthatnának a pénzcsap alá.
Ahogy a Quartz írja, az LTSE már pénteken megkapta az amerikai Tőzsde- és Értékpapírfelügyelet jóváhagyását, hogy nemzeti tőzsdévé váljon az Egyesült Államokban. Ez persze még nem jelenti azt, hogy maholnap elindulhat a kereskedés: a következő hónapokban a bevezetésekre vonatkozó részletszabályok kidolgozása következik, valamint annak a rendszernek a pontos jogi leírása, amely figyelembe venné a "rangidős" részvényesek többletjogait.
"Olyan piacot építünk, ahol a vállalatokat jutalmazzák az innovációért, az alkalmazottakba való befektetésért és a hosszú távú növekedésnek való megágyazásért" - nyilatkozta Eric Ries, az LTSE vezérigazgatója és alapítója a bejelentés kapcsán.
Ries nem mostanában vetette fel először azt az elképzelését, hogy a kockázati tőkebefektetések helyett praktikus lehet egy a most elkezdendőhöz hasonló startup-ok pénzelését biztosító tőzsde. Már könyvet is írt elképzeléséről, hogy egy nagy növekedési potenciálú vállalatnak inkább olyan kereskedési környezetre van szüksége, ahol jutalmazzák a fenntartható cégfejlesztési pályát, valamint a több pillérre helyezett modelleket.
Nem is annyira nagy durranás
A San Franciscó-i központú LTSE nem az első iparági különtőzsde létrehozási kezdemény az USA-ban: az országban valójában ez lesz a 14. részvénypiac, még ha a közgondolkodásba csak a New York-i Értéktőzsde, a Nasdaq és a Cboe által működtetett piacok épültek be. Igaz, ezek is a legnagyobbak, az amerikai tőzsdei kereskedelem több mint 60 százalékát itt bonyolítják le.
A legfiatalabb nemzeti tőzsde az IEX (International Exchange), amelyet 2012-ben alapított Brad Katsuyama és Ronan Ryan felismerve azt, hogy egyre több brókerház, nagybank és befektető használ számítógépes algoritmusokat, hogy a lehető leggyorsabban reagálhasson a kereskedési mozgásokra. Sőt, a számítógép-vezérelt kereskedők fel is verték a nagy tőzsdék székhelyeihez közeli irodabérlési árakat, mert egymáson áttaposva és a másikat túllicitálva versenyezték a minél kisebb távolságra lévő irodákért. Pusztán azért, mert arra törekedtek, hogy a digitális kommunikációban minimálisra csökkentsék a központi adafeldolgozók és a saját eszközeik közötti válaszadási időt, amely függ a földrajzi távolságtól is.
Az IEX lényege, hogy a rendszerben mindenki egyszerre ismerheti meg a legjobb ajánlatokat, mivel a rendszerben 350 mikroszekundumos információkésleltetést alkalmaznak egységese. A kezdeményezés pedig relatív siker lett: míg 2015-ban csak a részvényügyletek 1 százalékát bonyolították az új platformnál, addigra az előző év végére már 3 százalékra nőttek.
Mint látszik, lényegében az IEX és az LTSE is a piacokon egyre dominsább, árfolyamon realizált hozamra hajtó úgy nevezett nagyfrekvenciás kereskedelem (High-frequency trading) problémájára reagálnak eltérőképpen. Az LTSE ugyanis inkább lassítana a piaci üzletkötésen, de nem technológiai korlátozással, hanem a befektetői hűség kialakításával. A Szilícium-völgy platformja meglepő módon több nagy befektetőt is vonzott, mint Marc Andreessen, aki a nethőskorában megalkotta a Netscape böngészőt, de beszállt a később profitalapúvá váló tőzsdeirányító cégbe Peter Thiel, aki a PayPal egyik megteremtője.
Néhányan valószínűleg megkérdőjelezik, hogy a pénzpiacok valóban túlságosan a rövid távra összpontosítanak - idézi fel a Quartz - tekintettel arra, hogy a befektetők az utóbbi negyedévekben rendkívül hajlandónak mutatkoztak a részvényeik tartására a veszteséges vállalatok esetében. vesztes vállalatok listájára. Mások pedig azt kifogásolják, hogy az alapítók túl jól járnak az LTSE-rendszerében, mert idővel kikezdhetetlenné válik a hatalmuk. Viszont lehet, hogy az alapítók bebiztosítása kell az olyan helyzetek elkerülésére, minthogy Steve Jobsot kirúgják az Apple-től, majd úgy könyörögjék vissza az általa megálmodott cégbe.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!