Indexcsökkenéssel indult a kereskedés kedden a főbb európai értékpapírpiacokon.

A STOXX 600 index 0,09 százalék, az euróövezeti Euro Stoxx 50 index 0,13 százalék csökkenéssel kezdte a keddi kereskedést.

  • Londonban az FTSE 100 index 0,50 százalékkal,
  • a frankfurti DAX index 0,06 százalékkal,
  • a CAC 40 index Párizsban 0,06 százalékkal kezdett alacsonyabban.
  • A milánói FTSE MIB index 0,50 százalékos,
  • a madridi IBEX 35 index 0,13 százalékos csökkenéssel nyitott.

Kedden kulcsfontosságú gazdasági adatok közzététele várható, beleértve az eurózóna decemberi inflációs jelentését és a novemberi munkanélküliségi adatokat. A francia és olasz inflációs adatokat, valamint az Egyesült Királyság Halifax ingatlanárindexét is nagy figyelemmel kísérik majd.

Az olajár technikai korrekció keretében kedden is csökkent kissé a hétfői 0,5 százalékos csökkenés után. Előzőleg az olajár öt napon keresztül emelkedett. Kedden az európai kereskedési idő kezdetén a WTI ára 0,36 százalékkal állt alacsonyabban a nemzetközi kereskedelemben hordónként 73,29 dolláron, a Brent ára pedig 0,23 százalékkal ment lejjebb 76,12 dollárra.

Az arany ára a hétfői 1 százalékos csökkenés után kedden kissé felfelé korrigált. A spot jegyzés 0,17 százalékkal ment feljebb 2639,08 dollárra unciánként.

A dollárindex 0,28 százalékkal csökkent 108,03 pontra.

Az euró árfolyama két éves mélypontról emelkedik, kedden 0,20 százalékkal ment feljebb 1,0410 dollárra.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!