Rengeteg befektető égette meg magát múlt hét szerda este óta, az Egyesült Államok új vámrendszere óriási veszteségeket okozott, számos eszközosztályban okozva egészen durva leértékelődéseket. Egy ideig az arany tűnt az ideális menedéknek, de annak az árfolyama is lefordult, miután új csúcsra ment a múlt csütörtökön.

A magyar befektetők szempontjából leginkább figyelt mutatók így állnak április 2-i zárás óta:

  • S&P 500 index: -11,4 százalék (a hétfői határidős mozgással együtt)
  • Nyersolaj (WTI): -14,5 százalék
  • DAX: -12,8 százalék
  • BUX: -10,6 százalék

Működött azonban néhány menedékeszköz, a profik a jelek szerint itt szeretnék kiheverni a tőzsdei pánikot: 

Ahogy kezdett múlt csütörtökön eszkalálódni a helyzet a tőzsdéken, úgy erősödött folyamatosan a japán jen a dollárral szemben. A dollár-jen keresztárfolyamon április 2. óta 2,5 százalékot lehetett realizálni.

Erősödik a jen, pedig Japánt is sújtja az új vámrendszer

A jen mellett szól, hogy az amerikai kamatok is csökkenni fognak idén, a friss becslések szerint már 4-5 kamatvágás valószínűsíthető a Fedtől, ezzel pedig elolvad a dollár kamatelőnye a jennel szemben, tehát az utóbbi árfolyamát erősítheti.

Április harmadika óta folyamatosan csökken a dollár-jen árfolyama.

Egyébként Japán hagyományosan jelentős exportőr, de a külkereskedelemtől való függősége alacsonyabb, mint a korábbi években: laza a költségvetési politika, ami a belső fogyasztást erősítette. Egyébként a japán gazdaság számára is szembeszelet jelent a Trump-féle vámrendszer, különösen az autókra és az autóalkatrészekre kivetett importvámok fájdalmasak. Ha emiatt a japán gazdaság is netán lassulna, az a jegybankot arra késztetheti, hogy a kamatokat alacsonyan tartsa, ez pedig gyengítő hatású a devizára nézve. 

Állampapír: csökkenő hozam mellett gyors profit

Az amerikai állampapírok hozama nagyot esett, miután egyre többen számítanak recesszióra az Egyesült Államokban az új vámrendszer hatására. A kihirdetéskor a 10 éves kötvény hozama még 4,18 százalék volt, most pedig 4 százalék. Aki ilyen kötvénnyel rendelkezett, a múlt hét óta annak árfolyam-felértékelődésén körülbelül 1,8 százalékot keresett.

Érdemes volt svájci frankban is befektetni, amelynek az árfolyama kevesebb mint egy hét alatt 4,4 százalékkal erősödött a dollárral szemben. 

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!