Az európai részvények olyannyira alulteljesítették idén amerikai társaikat, amire legalább 25 éve nem volt példa az MSCI adatai alapján. Az euró eközben 5 százalékkal esett az év eleje óta a dollárral szemben és nem kevés elemző már arra számít, hogy a keresztárfolyam hamarosan ismét a paritás alá kerül. A 600 legnagyobb európai tőzsdei vállalat árfolyamát nyomkövető Stoxx 600-as részvényindex 8 százaléknál is kevesebbet emelkedett idén, míg az S&P 500-as amerikai index – nem kis részben a nagy technológiai cégeknek is köszönhetően – majdnem 30 százalékot száguldott.

Az S&P 500-as részvényindex
Az S&P 500-as részvényindex
Kép: Economx, stooq.com.hu

Persze van ok az alulteljesítésre, az európai gazdaság számtalan problémával küzd és az erejét adó szektorok szinte mindegyikének láthatóan strukturális problémái vannak.

Az eurózóna termelékenysége gyenge, az Európai Központi Bank csütörtökön az idei negyedik kamatcsökkentés mellett lefelé módosította növekedési előrejelzését, és az óvatos háztartások ragaszkodnak megtakarításaikhoz.

Stoxx Europe 600-as részvényindex
Stoxx Europe 600-as részvényindex
Kép: Economx, stooq.com

Azonban ekkora mértékű lemaradás után van egy rakás olyan befektető, aki az olcsó befektetési lehetőségekre vadászva azt vizsgálja, nem lett-e szélsőségesen pesszimista a hangulat az európai piacokkal szemben és nem jött-e el annak az ideje, hogy felzárkózzanak amerikai társaikhoz – írja összefoglaló elemzésében a Reuters.

Ebben persze nagyon sokat segíthetne, ha valamelyik az Európát sújtó negatív tényezők közül kiesne. 

Az európai értékelési szintek vonzóbbak – mondta Sonja Laud, a legnagyobb brit vagyonkezelő, a Legal & General Investment Management igazgatója. Az 1,5 billió dollárnyi befektetést kezelő vállalat egyelőre nem emelte széles körben az Európával szembeni kitettségét. Azonban árgus szemekkel figyeli az olyan szektorokat, mint az autógyártók és a luxuscikkek, amelyek profitálnának abból, ha Kína lassulása enyhülne, és az amerikai vámok kevésbé lennének büntető jellegűek, mint attól tartottak.

Kevin Thozet, a Carmignac nevű vagyonkezelő cég szakértőjének elmondása szerint ők olyan európai multinacionális vállalatokban vesznek fel pozíciókat, amelyek hasonló üzleti tevékenységet folytatnak, mint az amerikai társaik, de jóval alacsonyabb az értékeltségük. Európa legnagyobb vagyonkezelője, az Amundi ennél is tovább megy. Ők jövőre nagy erősödést jósolnak az eurónak.

Az biztos, hogy az eurózóna gazdasági trendjei továbbra is siralmasak. A Citi gazdasági meglepetésindexe a blokkra vonatkozóan a nulla szint alatt van, ami azt mutatja, hogy az adatok nagymértékben elmaradnak a várakozásoktól. De megállt a meredek esés, ami azt jelzi, hogy a negatív adatsokkok súlyossága a piacok számára csökkent.

A pesszimista pozicionáltság Európában elérte a szélsőségeket – írták a Citi stratégái december 10-én, és azt javasolták az ügyfeleknek, hogy vásároljanak a régióban, mert a monetáris és kormányzati ösztönzők a gazdaságilag ciklikus vállalkozásoknak kedveznek az olyan ágazatokban, mint a feldolgozóipar és az utazás.

Michael Hartnett, a Bank of America stratégája ügyfeleiknek azt írta, hogy az esetleges amerikai vámok 2025 tavaszára magasabbra fogják nyomni az amerikai inflációt és kamatlábakat. Az kiválthat egy exodust az amerikai részvényekből, az olcsóbb nemzetközi alternatívák felé. Az amerikai részvénypiacok nagymértékben függnek a nagy technológiai részvények sorsától. Hartnett 2025 első felében jelentős korrekciót jósol az amerikai részvényeknél, és arra számít, hogy az európai vállalatok emiatt több befektetést vonzanak majd.

A Bank of America forgatókönyve szerint a jövő év első felében még gyengélkedhetnek az európai piacok, utána viszont beindulhat egy masszív emelkedés.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!