Hatalmasat kaszáltak kereskedési tevékenységükön a Wall Street nagy befektetési bankjai. Az öt legnagyobbnak 10 éve nem volt olyan jó negyedéve, mint az idei második, köszönhetően a koronavírus okozta eladási pániknak, majd a nagy jegybankok beavatkozásai miatti hatalmas visszapattanásnak - írja összefoglalójában a Financial Times.
A JPMorgan Chase, a Goldman Sachs, a Morgan Stanley, a Bank of America és a Citigroup összesen 33,4 milliárd dollárnyi kereskedési jutalékbevételhez jutott az év második három hónapjában, ez a legmagasabb összeg 2010 első negyedéve óta, amikor összesen 33,7 milliárd dollárt értek el. Ennek a nyereségnek jócskán sikerült ellensúlyoznia azt az összesen 20 milliárd dollárra rúgó hitelezési veszteséget, amit a járvány miatt el kellett szenvedniük.
Kapcsolódó
Egyszeri volt a nagy öröm
A nagybankok vezetői a jó negyedéves jelentések e heti közzétételét követően azonban egyáltalán nem optimisták, s arra számítanak, hogy ez az aranykorszak hamar véget ér. Jamie Dimon, a JPMorgan vezetője például azt mondta a jelentés megjelenését követő beszélgetésen, az elemzők jól teszik, ha a negyedéves kereskedési számokat felezik, amikor az év hátralévő részét próbálják megbecsülni. A többi banki vezető is egyetért ezzel, mindegyikük úgy gondolja, a második negyedéves nagy forgalom egyszeri volt, s nem valószínű, hogy ismétlődne.
Olyan jók voltak a kereskedési feltételek, aminél jobbak valószínűleg már nem is lehetnek - mondta Carey Lathrop, a Citi globális piacokért felelős vezetője, aki 32 éves kereskedési tapasztalattal rendelkezik. Szerinte két meghatározó tényező alakította a negyedévet. Egyrészt az ügyfelek nagyon gyorsan a hirtelen akarták a megváltozó gazdasági előrejelzéseknek megfelelően átalakítani portfólióikat. Másrészt a az amerikai Federal Reserve és a világ más jegybankjai által beindított hatalmas kötvényvásárlási programok is növelték a forgalmat, a mellett, hogy a kamatokat is jelentősen levitték.
A kereskedési aktivitás jelentős megugrása elsősorban a negyedév első felében volt tapasztalható, s ez jelentősen növelte a bankok jutalékbevételeit. A bankok elmondása szerint voltak olyan napok, amikor a kereskedési részlegeik a megszokott forgalom három-ötszörösét is lebonyolították.
Ráadásul eközben a gyorsan mozgó árfolyamok jelentősen megemelték sokszor a vételi és eladási árak közti különbséget. A volatilitás megugrása nem csak az ügyfelek aktivitását növelte meg, de a vételi és eladási ajánlatok közötti különbséget. A megnövekedett ügyfél-aktivitást lehetett az üzletág nyereségén közvetlenül tapasztalni - mondta a lapnak Jim Esposito, a Goldman globális piacokért felelős társvezetője. Jon Pruzen, a Morgan Stanley pénzügyi igazgatója is a megnövekedett spreadeket jelölte meg az egyik fontos nyereségnövelő faktorként.
Nagy fordulat a fejekben
A kereskedők elmondása szerint a Fed márciusi ígérete, amely szerint államkötvényeket korlátozás nélkül hajlandó vásárolni, s a későbbiek, amelyek szerint nemcsak vállalati kötvényeket, de akár kockázatosabb hiteleket is venne, jelentősen segített stabilizálni a piacokat. Ez a befektetők gondolkodását jelentősen átalakította. Korábban a pánik és a zuhanás óráiban még azon rágódtak, milyen mélyre tudnak még esni az árfolyamok, mennyire mehet az egész még inkább a negatív irányba. Ennek a helyét gyorsan az átvette az azon való rágódás, hogy milyen eszközöket kellene vásárolni - érzékeltette a hatalmas fordulatot a hangulatban Troy Rohrbaugh, a JPMorgan globális piacokért felelős vezetője. A JPMorgan kaszálta egyébként a legnagyobbat, kereskedési bevételei a negyedévben elérték a 9,7 milliárd dollárt.
Ez még inkább megnövekedett kereskedési aktivitáshoz vezetett a negyedév további részében, ami ellensúlyozta a helyzet csillapodásával már szűkülni kezdő spreadek negatív hatását. Ehhez jött, hogy a recessziós félelmek miatt a nagy cégek hatalmas mennyiségű kötvény kibocsátásába kezdtek, ami szintén növelte a forgalmat a másodlagos piacon.
A kötvények mentek a legjobban
A legnagyobbat azonban a kötvénypiaci kereskedésen kaszálták a nagybankok, az ebből származó bevételeik duplázódtak a negyedév folyamán. A bankok elmondása szerint a kamat-derivatívák és a kötvény-derivatívák kereskedése jól ment, de az árupiaci termékek, devizák és vállalati kötvények kereskedése iránt is nagy volt a kereslet.
A lap által megkérdezett elemzők azon a véleményen voltak, hogy nem csak az amerikai bankoknak, hanem az Atlanti Óceán innenső partján lévő pénzintézeteknek is jól sikerülhetett jutalékszempontból a negyedév. Kian Abouhossein, a JPMorgan elemzője úgy véli, az európai bankok kötvénykereskedési bevételei 40 százalékkal emelkedhettek átlagosan. A prímet szerinte a Barclays és a BNP Paribas viheti.
A nagybankok a lap részére azt válaszolták, hogy már most júliusban tapasztalni a kereskedési és így a jutalék volumenek visszaesését. Így megalapozottnak tartják Jamie Dimon előrejelzését a bevételek visszaeséséről az év hátralévő felében, igaz, a megkérdezettek ha nem is feleződéssel, de a 20-30 százalékos csökkenéssel számolnak.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!