Bosnyák Zsolt az MTI-nek küldött kommentárjában közölte, a vezető részvények közül az OTP megpróbálkozhat a 15 500 forintos szint áttörésével, a Mol árfolyama pedig 2550 forint felett stabilizálódhat.

A Richter árfolyama újra megpróbálkozhat 8000 forint fölé kerülni. A Magyar Telekom pedig ismét visszakapaszkodhat a 425 forintos támasza fölé.

Kitért arra, hogy a Richter gyógyszereit az amerikai piacon forgalmazó Abbvie kedden beterjesztette a kérelmét, hogy kiterjesszék a Vraylar használatát major depressziós betegek számára. Ha a kérelmet elfogadják, akkor jelentősen emelkedhet a Richter royalty bevétele a következő időszakban. Ugyanakkor a várakozások szerint az év vége előtt az amerikai gyógyszerfelügyelet (FDA) nem fog döntést hozni a kiterjesztett kérelem befogadásáról.

Bosnyák Zsolt jelezte, szerdán piaczárás után jelent a Magyar Telekom. Az elemzői konszenzus alapján a Magyar Telekom árbevétele a tavalyi utolsó negyedévben 3 százalékkal emelkedhetett éves alapon. EBIT soron dinamikusabb lehetett a bővülés, itt 8 százalékos emelkedést várnak az elemzők, míg az EBITDA sor 4 százalékot nőhetett. Az elemző szerint a bevétel emelkedését a magasabb adatértékesítések okozhatják, illetve a diákok ingyenes internetelérésének visszavonása.

A Budapesti Értéktőzsde (BUX) részvényindexe, a BUX 293,26 pontos, 0,61 százalékos csökkenéssel, 48 177,46 ponton zárt kedden, a részvénypiac forgalma 39,7 milliárd forint volt.

A Mol 4 forinttal, 0,16 százalékkal 2562 forintra erősödött, 4,1 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 430 forinttal, 2,71 százalékkal 15 430 forintra csökkent, forgalmuk 28,6 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 8,0 forinttal, 1,86 százalékkal 423 forintra esett, forgalma 204,0 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 210 forinttal, 2,75 százalékkal 7850 forintra nőtt, a részvények forgalma 5,7 milliárd forintot ért el.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!