A termelési jelentésben ugyanakkor megjegyezték, hogy a negyedik negyedéves hőértékesítési adatok a negyedéves tervértéktől mintegy 3,4 százalékkal elmaradtak, elsősorban november 2-11. között fellépett miskolci üzemzavar miatt.
Tavaly a társaság az egész évben 1,69 millió gigajoule hőmennyiséget értékesített, míg 2020-ban ez az érték 1,601 millió gigajoule volt.
Kapcsolódó
Mindezek miatt a PannErgy Nyrt. megerősítette a korábban publikált 2021-es üzleti évre vonatkozó, konszolidált 2800-2880 millió forintos EBITDA-terv várható teljesülését.
Ezen felül a társaság vezetése megerősítette a 2022. üzleti évre vonatkozó 3000-3100 millió forintos konszolidált a nemzetközi pénzügyi beszámolási szabványok (IFRS) szerinti előzetes EBITDA-tervét, amely mintegy 7 százalékos bővülés 2021-hez képest. A növekedés elsősorban a végrehajtott és folyamatban lévő kapacitásbővítő és hatékonyság növelő beruházások hatása.
A PannErgy 2020-ban konszolidáltan 5,922 milliárd forint árbevételt ért el az előző évi 5,648 milliárd forint után. A konszolidált nettó eredménye 236,7 millió forint volt, az előző évet 734,9 millió forint eredménnyel zárta.
A társaság részvényeivel a Budapesti Értéktőzsde prémium kategóriájában kereskednek, pénteki záróáruk 1110 forint volt. Árfolyama az utóbbi egy évben 790 forint és 1175 forint között alakult.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!