A 30 vezető iparvállalat DJIA-indexe 0,17 százalékos, az S&P 500-as mutató 0,25 százalékos, a technológiai részvények Nasdaq Composite mutatója pedig 0,40 százalékos mínuszban indította a kereskedést.
Jerome Powell Fed-elnök arról beszélt szerdán, hogy még hosszú az út a semleges kamatszintek eléréséig. Ezzel a kijelentésével azt sugallta a piacoknak, hogy az eddig vártnál több kamatemelésre számíthatnak. Ennek következtében a tízéves amerikai államkötvények hozama 3,21 százalékra, nyolcéves csúcsra nőtt, csütörtökön pedig 3,232 százalékon is járt, ami 2011 májusa óta a legmagasabb érték.
Kapcsolódó
A nagy nyugat-európai értéktőzsdéken vegyesen alakult a kereskedés. Csütörtök délután fél négykor a londoni FTSE-100 index 0,85 százalékos, a párizsi CAC-40 pedig 1,00 százalékos mínuszban állt, míg a frankfurti DAX-30 index 0,49 százalékos nyereséget mutatott.
A nemzetközi bankközi devizapiacon egy euróért 1,1525 dollárt adtak, 0,41 százalékkal gyengült az amerikai deviza. Napi mélypontján azonban 1,1463 dolláron, 0,13 százalékos mínuszban jegyezték a közös európai fizetőeszközt.
A japán jenhez képest 0,35 százalékot veszített értékéből a dollár, 114,14 jenen forgott.
A globális kereskedelem szempontjából legjelentősebb két nyersolajkeverék, az északi-tengeri Brent és a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) ára csökken. A decemberi határidős jegyzésekben a Brent hordónként 0,43 százalékos mínuszban, 85,92 dolláron, a novemberi szállítású WTI pedig 0,76 százalékos veszteségben, 75,83 dolláron forgott.
A New York-i árupiacon az arany unciánkénti ára decemberi szállításra 0,34 százalékkal, 1207,00 dollárra nőtt.
Szerdán emelkedéssel zártak a New York-i indexek. A Dow Jones 0,20 százalékkal, 26 828,39 pontra, az S&P 500-as mutató 0,07 százalékkal, 2925,51 pontra, a Nasdaq Composite mutatója pedig 0,32 százalékkal, 8025,09 pontra emelkedett.
A kép forrása: Shutterstock.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!