Nem hiszem, hogy a "mulatságnak" vége lenne - jellemezte a világ tőzsdéin kialakult felfordulást Mohamed El-Erian, az Allianz vezető tanácsadója, a világ egyik legismertebb pénzpiaci szakértője a CNBC-nek nyilatkozva. Az elmúlt időszak nagy tőzsdei eladási hulláma, amely sokat leradírozott a részvényárakból, nem volt elég erős változás ahhoz, hogy monetáris politikája megváltoztatására, azaz kamatemelései felfüggesztésére bírja az USA jegybankját, a Fedet - indokolta megállapítását.
Egy ideje több folyamat is aggasztja a befektetőket. Az egyik az USA és Kína között kibontakozó kereskedelmi háború, a másik a feltörekvő piacok valutáinak megingása, a harmadik az olasz gazdaság jövőjével kapcsolatos kétségek. El-Erian ezért úgy látja, hogy továbbra is kitart az az átmeneti időszak, amelyben a részvény- és kötvénypiacok visszatérnek a pénzbőség évtizedéből a normális, szűkebb likviditás időszakába. A képlet egyszerű: újra meg kell szokniuk, hogy a túláradó pénzkínálat helyett a változó gazdasági alapok szabályozzák az árakat.
Menetel a Fed
A Federal Resreve idén eddig háromszor emelte kamatát és a befektetők egy negyedik hasonló lépésre számítanak decemberben. Jerome Powell, a Fed elnöke néhány hete azt mondta, hogy az amerikai jegybank még messze van attól a kamatszinttől, amelyet semlegesnek nevezhetünk, azaz amelyik sem nem ösztönzi, sem nem fékezi a gazdaság növekedését.
Bár Powellt Donald Trump nevezte ki februárban, az elnök látva ezt a monetáris politikát nem spórolt a bírálatával. A tőzsdeindexek hanyatlását követően október elején őrültségnek nevezte, hogy a Fed folytatni akarja a hitelköltségek növelését. Ennek azonban nem volt hatása, a befektetők szerint a négyéves ciklusa elején lévő Fed-elnök nem fog meghátrálni az elnöki szavak hallatán.
Erre utal, hogy tovább folytatódott a tőzsdék hullámzása, mivel a befektetők attól tartanak, hogy a Fed még fel is gyorsítja kamatemeléseit. El-Eriant mindez nem lepi meg, felhívja a figyelmet arra, hogy az amerikai jegybank még csak halvány célzást sem tett a kommunikációjában arra, hogy gondjai lennének a tőzsdéken megfigyelhető eladási hullámmal.
Aggasztó az eltérés
Amikor arról kérdezték, hogy mit tart jelenleg a legaggasztóbbnak a pénzpiacokat befolyásoló körülmények közül, azt mondta, hogy az európai (ECB) és az amerikai jegybank monetáris politikája közötti eltérést. Amíg nagy különbség van a Németországra érvényes, illetve az USA-ban hatályos kamatok között, addig nyomás nehezedik az FX piacokra, azaz a nemzetközi devizakereskedelemre.
Erre persze az lenne a legjobb válasz, ha az ECB is elindítaná kamatai emelését, hogy összhangba hozzák az Atlanti-óceán két partján érvényesülő jegybanki politikát - tette hozzá. Ennek egyelőre semmi jele: az ECB monetáris tanácsa csütörtökön változatlanul hagyta a bank alapkamatát és jelezte, hogy csak jövő nyár után szándékozik ezen változtatni. A kötvényvásárlásokat is terv szerint, 2018 végén fejezik be.
El-Erian további veszélyforrásnak tartja, hogy a piaci szereplők alábecslik a likviditási kockázatokat. Az elmúlt évtized pénzbőségével szemben visszatér a pénzpiacok normális állapota, amikor egyáltalán nem biztos, hogy sok befektetést kereső pénz van a piacon, ami csökkenti a részvényvásárlások kockázatát. A szakértő úgy véli, hogy a befektetők elszoktak ettől, így alábecsülhetik a pénzhiányból fakadó kockázatokat.
A fotó forrása: Shutterstock
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!