Meglehetősen széles skálán mozognak azok az indokok, amelyek miatta a vállalatok kiálltak a 195 országot magában foglaló egyezmény mellett. Ez lehetett csak egyszerű pr-fogás, de voltak olyan cégek is, amelyek speciális üzleti stratégiájának használt az egyezmény, például a nagy földgáz üzletággal rendelkező vállalatok. Ehhez járult hozzá az, hogy a nagyvállalatokat és kommunikációjukat sokszor jellemzi a csordaszellem - nyilatkozta a portálnak Bill McKibben, a Meddlebury College tanára CBSNews-nak.
Így reagáltak a részvényárfolyamok a bejelentésre
Kapcsolódó
Donald Trump mindenesetre azzal az indokkal jelentette be a kilépést a megállapodásból, hogy az megbénítja az Amerikai Egyesült Államokat, és munkahelyeket veszélyeztet olyan iparágakban, mint az acélipar vagy a szénbányászat. A piaci reakciók mindenesetre vegyesek voltak a bejelentést követően. A Peabody Energy, az egyik legnagyobb szénbányászatban érdekelt cég részvényei 0,6 százalékkal estek, a második legnagyobb szereplő, az Arch Coal papírjai 0,6 százalékkal erősödtek. A legnagyobb acélipari vállalat, a Nuccor részvényeinek árfolyama 1,7 százalékkal emelkedett.
Így reagáltak a vállalatvezetők
Trump döntése azonnali heves reakciókat váltott ki számos amerikai nagyvállalati vezetőből. Jeff Immelt, a General Electric vezérigazgatója Twitter üzenetben kelt ki, mondván, a klímaváltozás valóság, s az iparnak most vezetnie kellene a kormányt, nem pedig függenie tőle. Elon Musk, a Tesla vezetője azonnal bejelentette lemondását az elnök üzleti tanácsadó testületéből, s kijelentette, a párizsi egyezmény elhagyása nem jelent jót sem Amerikának, sem a világ többi részének.
A párizsi egyezményt támogató több száz vállalat a gazdaság legkülönbözőbb szektoraiban tevékenykednek. Szerepel közöttük a kiskereskedelmi óriás Walmart, az olyan technológiai cégek, mint az Apple, autógyártók, mint a General Motors de a fosszilis energiahordozóktól olyan nagy mértékben függő Exxon Mobil is.
Győzködték Trumpot
A bejelentés előtt 25 nagyvállalat egész oldalas hirdetésekben kérték Trumpot, ne léptesse ki az Egyesült Államokat a megállapodásból. Mint írták, az innovatív tiszta energiák piacának növelése munkahelyeket teremt és növeli a gazdaság teljesítményét.
Az Exxon vezérigazgatója, Darren Woods levélben győzködte az elnököt, hogy az egyezmény megtartása biztosítja az Egyesült Államoknak a lehetőséget arra, hogy a tárgyaló felek között maradjon. A cég szerdai közgyűlésén a részvényeseknek azt mondta, nekik elemi érdekük lenne, hogy az egyesült Államok ne lépjen ki, mivel így sokkal jobb pozícióban van ahhoz, hogy biztosítani tudja a különböző energiahordozók egyenlő elbírálás alá esését.
Trump beszédében hangoztatta, ő Pittsburgh állampolgáraiért van, s nem a párizsiakért (bármit jelentsen is ez). Szerinte a párizsi egyezmény 2,7 millió amerikai munkahely megszűnéséhez vezetne 2025-ig.
Máshogy is lehet munkahelyet teremteni
Az Amerikai Fenntartható Gazdaság Tanács, amelyet alapvetően kisebb cégek alkotnak, ugyanakkor azt mondta, szerintük nagyon sok munkahelyet lehet létrehozni a környezet károsítása nélkül is. Szerintük a Párizs értéke a vállalatok számára abban állt, hogy egyértelműen jelezte: a jövő, az alacsonyabb széndioxid kibocsátás, s nem pedig a fenntarthatatlan, környezeti károkat okozó üzleti tevékenység, ahol a tengerszintek emelkednek, s drasztikusan megváltozik a klíma. Még az Amerikai Egyesült Államok elnöke sem fordíthatja vissza az idő kerekét - írta a csoport vezetője, David Levine egy közleményben.
S úgy tűnik, nekik van igazuk. Az energetikai szektorban a szénbányászat kivételével növekszik a foglalkoztatottság. Az Amerikai Energetikai Minisztérium januári jelentése szerint a napenergia szektor kétszer annyi embert foglalkoztat az Egyesült Államokban, mint a szénbányászat. Előbbi 374 ezret, utóbbi 160 ezret.
Persze voltak idők, amikor az amerikai vállalatvezetők többsége maga is úgy vélekedett az ügyről, mint most Donald Trump. Azt hitték, a szennyezés csökkentése munkahelyek elvesztésével jár. Az idők azonban változnak, s a nyilvánosság nagy része elfogadta mára a környezetvédelmi szempontokat, s az emberek félnek az ember okozta klímaváltozás hatásaitól - írja sz összefoglaló.
A cégek érdeke a klímaegyezmény fenntartása
Anélkül, hogy bárki megkérdőjelezné a vállalatvezetők hozzáállását a kérdéshez, az amerikai cégeknek elemi érdekük a klímaegyezmény fenntartása az összefoglaló szerint. Íme néhány ok:
- Az egyezmény nem radikális, s nincsenek benne komoly büntető szankciók, az abban szereplő feltételek leginkább önkéntesen követendőek. Ugyanakkor sok ország érzi már, hogy az ő érdeke is az önkéntes ajánlásokhoz való ragaszkodás. Kína energiafelhasználása hatalmas, azonban már most is óriási károkat okoz gazdaságának a környezetszennyezés. Ezt a kínai vezetés tudja, s pont ezért fejezi be a széntüzelésű erőművek építését s fektet hatalmas összegeket a megújuló energiába. Azzal, hogy az Egyesült Államok kilép a szerződésből, cégei várhatóan versenyhátrányba kerülnek ezen a piacon. A 25 cég által feladott hirdetés szerint az amerikai vállalatok jól pozicionáltak ezen a piacon, a kilépéssel azonban szankciókra számítanak.
- Ugyanezen logika alapján úgy is vélik, az amerikai tárgyalópozíció sok kereskedelmi megállapodásnál romlani fog, ami veszélyeztet a gazdaság exportképességét.
- Pr szempontból is jó támogatni az egyezményt, hiszen egy novemberi felmérés szerint annak céljaival az amerikaiak 69 százaléka egyetért, s csak 13 százaléka ellenzi azokat.
- Bár a Nemzeti Bányászati Szövetség, a szénbányászatban érdekelt cégek lobbiszövetsége támogatja a kilépést, két nagy iparági vállalat ellene van. A Peabody Energy és a Cloud Peak Energy szakértői szerint az egyezményben való bennmaradás segíthetné szénexportjuk fenntartását az olyan feltörekvő országokba, ahol még mindig nagy az igény az energiahordozó iránt.
- Az egyezmény azzal, hogy kedvezőtlen elvileg a szénbányászatnak, segíti a földgáz kitermelőket. Szakértők szerint mivel az amerikai gázkészletek nagyok és olcsón kitermelhetők, az egyezményhez való ragaszkodás kompetitív előnyökkel jár az Egyesült Államok számára.
A cikk írója szerint Trump a döntése indoklásában arra hivatkozott, hogy azt országa elfeledett asszonyai és férfiai érdekében hozta. A cikkíró szerint ez nem igaz, viszont úgy véli, az elnök a döntés során kétségtelenül megfeledkezett országa üzleti szférájának érdekeiről.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!