A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe 487,33 pontos, 1,18 százalékos csökkenéssel, 40 690,91 ponton zárt csütörtökön. A részvénypiac forgalma 7,9 milliárd forint volt, a vezető részvények az OTP kivételével csökkentek az előző napi záráshoz képest.
A magyar tőzsde alulteljesített európai társaihoz képest - mondta Varga Zoltán Equilor-elemző. A Mol részvényeire eladói nyomást jelentett, hogy a horvát kormány szabályozta az országban kitermelt földgáz értékesítését, azt a Mol horvátországi leányvállalata csak horvát állami szervezetnek értékesítheti. Emiatt csökkent jelentősen a Mol árfolyama - tette hozzá a szakértő.
A Mol 78 forinttal, 2,91 százalékkal 2600 forintra csökkent, 1,2 milliárd forintos forgalomban.
Az OTP-részvények ára 30 forinttal, 0,35 százalékkal 8630 forintra erősödött, forgalmuk 5,3 milliárd forintot tett ki.
A Magyar Telekom árfolyama 5,5 forinttal, 1,78 százalékkal 303 forintra esett, forgalma 125,6 millió forint volt.
A Richter-papírok árfolyama 85 forinttal, 1,08 százalékkal 7790 forintra gyengült, a részvények forgalma 1,1 milliárd forintot ért el.
A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 3798,34 ponton zárt csütörtökön, ez 7,68 pontos, 0,20 százalékos csökkenés a szerdai záráshoz viszonyítva.
Indexcsökkenéssel zártak az európai tőzsdék
Pozitív kezdés után veszteséggel fejezte be a csütörtöki kereskedést az európai tőzsdeindexek többsége - írja az MTI.
Az FTSE EuroFirst 300 index 0,60 százalékkal, a Stoxx Europe 600 index 0,59 százalékkal végzett alacsonyabban, az euróövezeti EuroStoxx50 index 0,74 százalékos csökkenéssel fejezte be a napot.
A pénzügyi kivételével minden gazdasági ágazatban gyengültek az árfolyamok. A banki papírok javuló eredménykilátásaiknak köszönhetően erősödtek. A Morgan Stanley javított a banki papírok portfolió-súlyozási besorolásán. Az energiaipari részvények az olajárak csökkenését követve gyengültek.
Londonban 0,05 százalékos emelkedéssel állt meg a kereskedés végére az FTSE-100 index, a frankfurti DAX 0,54 százalékkal csökkent, a CAC-40 Párizsban 1,04 százalékkal végzett alacsonyabban. Milánóban 0,17 százalékos indexcsökkenéssel, Madridban az árfolyamindex 0,40 százalékos emelkedésével ért véget a tőzsdei kereskedés. A spanyol indexet elsősorban a banki részvények húzták feljebb az emelkedő kamatlábakkal javuló eredmény kilátásaiknak köszönhetően. A Banco Sabadell, a Bankinter és a CaixaBank közel öt százalékkal, a Banco Santander három százalékkal erősödött.
Csökkent az olajár
A világpiaci olajár csütörtökön négy százalék körül csökkent, a romló világgazdasági kilátások és a kereslet-kínálati egyensúly várhatóan nem túl biztató alakulásának tükrében. Az IEA és az OPEC a fundamentumok alapján továbbra is inkább optimista, a keresletre nézve azonban a fokozódó infláció és a romló pénzügyi kondíciók erős kockázatot jelentenek.
Az európai kereskedési idő végén a WTI nyersolaj ára 4,47 százalékkal állt alacsonyabban 84,52 dolláron, a Brent ára pedig 4,26 százalékkal csökkent 90,087 dollárra.
Az arany ára nagyot csökkent csütörtökön, két éves mélypontot közelített meg. A spot ár 1,69 százalékkal csökkent 1667,11 dollárra unciánként.
Az eurót továbbra is dollárparitásnál jegyzik. Az európai kereskedési idő végén az euró 0,15 százalékkal állt erősebben 0,9997 dolláron.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!