A részvénypiac forgalma 8,6 milliárd forint volt, a vezető részvények a Magyar Telekom kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest.
Világszerte pozitív hangulat volt, az amerikai indexek történelmi csúcs közelében vannak, és a DAX index is megközelítette a 12 000 pontot - mondta Kababik József, az Erste Befektetési Zrt. üzletkötője.
A magyar tőzsde is folyamatosan emelkedett, leginkább a Molt vették. A magyar olajpapír 1,73 százalékkal erősödött, ami jelentős részben annak köszönhető, hogy az olaj ára mintegy 1 százalékot emelkedett, miután az OPEC főtitkára arról beszélt, hogy a tagállamok 98 százalékban végrehajtották a kitermelés csökkentésére tett vállalásukat. A napot 9396 forinton záró OTP ára nap közben 9400 forint felett is volt.
A Mol 360 forinttal, 1,73 százalékkal, 21 160 forintra erősödött, 2,6 milliárd forintos forgalomban.
Az OTP-részvények ára 100 forinttal, 1,08 százalékkal, 9396 forintra nőtt, ami új éves maximum, forgalmuk 3,8 milliárd forintot tett ki.
A Magyar Telekom árfolyama 1 forinttal, 0,19 százalékkal, 521 forintra csökkent, forgalma 677,1 millió forint volt.
A Richter-papírok árfolyama 49 forinttal, 0,74 százalékkal, 6679 forintra emelkedett, forgalmuk 1,4 milliárd forintot ért el.
A kis- és közepes részvények indexe, a BUMIX 1978,37 ponton zárt kedden, ez 12,94 pontos, 0,66 százalékos emelkedés a hétfői záráshoz viszonyítva.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!