Ismét 300 forint fölé került az euró árfolyama péntek délután, miután négy óra körül még 299,39-nél állt a forint az euróval szemben, ez egy hajszálnyival alacsonyabb volt a csütörtöki szintnél. A nap első felében erősebb is volt a deviza, majd a nemzetközi hangulat javulása fokozatosan fulladt ki, így a forint is ismét eladói nyomás alá került. A dollárral szemben 227,40-ig gyengült a magyar fizetőeszköz, míg a svájci frank 243,93 forintba került. A nemzetközi piacokon a dollár további erősödéséről szólt a nap, az amerikai deviza újabb fél százalékkal 1,31592-ig erősödött az euró ellenében.

A forint piacát továbbra is a nemzetközi hangulat mozgatja, a befektetők még nem tudták kiheverni a Fed szerdai bejelentését a kötvényvásárlási program közelgő lezárásáról. Ez minden feltörekvő piacra negatív hatással volt. A török helyzet csak súlyosbítja a pesszimizmust, a tüntetések miatt már a jövő héten esedékes uniós csatlakozási tárgyalások felújítása is veszélybe került.

A magyar állampapírok másodpiacán pénteken folytatódott a hozamemelkedés, a különböző futamidők esetében 5-19 bázisponttal emelkedett a jegyzés, így 4,35 és 6,73 százalék között szóródtak a referenciahozamok.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!