Kiss Nicholas, az Erste Befektetési Zrt. részvényelemzője az M1-en elmondta: nemcsak a magyar, hanem a nemzetközi részvénypiacokon is viszonylag eseménytelenül telt a nap. A BÉT-en az OTP relatíve gyenge teljesítményét a Mol jobb teljesítménye ellensúlyozni tudta, eközben a Richter stagnált, a Magyar Telekom pedig kis mértékben emelkedett - írta az MTI.
A nemzetközi részvénypiacok a BUX indexhez hasonlóan stagnáltak, a német DAX index például 0,25 százalékkal emelkedett. A részvényelemző szerint reggel még úgy tűnt, nagyobb emelkedés is lehet Európában, azonban napközben elromlott a hangulat, és ismét a nulla közeli szintekhez tértek vissza az indexek.
Kapcsolódó
Amerikában is hasonlót lehetett látni.
A Mol 0,97 százalékkal 21 300 forintra erősödött, 727,2 millió forintos forgalomban.
Az OTP-részvények ára 0,68 százalékkal 9510 forintra csökkent, forgalmuk 2,3 milliárd forintot tett ki.
A Magyar Telekom árfolyama 0,21 százalékkal 476 forintra nőtt, forgalma 349,8 millió forint volt.
A Richter-papírok árfolyama 0,01 százalékkal 6901 forintra emelkedett, forgalmuk 1,1 milliárd forintot ért el.
Kép forrása: StockSnap.io
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!