Látványosan jobb helyzetben vannak az amerikai bankok nyolc évvel a pénzügyi válság kitörése után, mint európai társaik. Jobb, de főleg egységesebb a tőkehelyzetük, és már maguk mögött tudhatják a bírságok nagy részét, szemben az európaiakkal - írja a Financial Times-ra hivatkozva a portfolio.hu.
A brit pénzügyi lap szerint a felügyeleti stressztesztek 2009-es elindítása óta több mint 700 milliárd dollárral nőtt az amerikai bankok elsődleges (CET1) tőkéje. Teljes aggregált tőkemegfelelési mutatójuk most 12,2 százalékon áll, szemben a 2009-es 5,5 százalékkal.
Kapcsolódó
Az eurózóna húsz megvizsgált nagybankja átlagosan szintén 12,2 százalékos hasonló mutatóval rendelkezik, de jóval nagyobb a bankok és országok közötti eltérés.A Deutsche Bank CET1 mutatója június végén például csak 10,8 százalék volt, miközben a holland ABN Amro banké 16,2 százalék. Az amerikai bankszektor sokkal egységesebb e téren.
További nagy különbség, hogy miközben a Deutsche Bank mellett több más európai nagybank (pl. Barclays, Credit Suisse) is további bírságokra számíthat, az amerikaiak számára jórészt lezárult a jelzáloghitelügy.
A Bank of Americának tavaly már csak nyolcad akkora (800 millió dollárnyi) bírságot kellett megfizetnie, mint a 2011-2014 közötti időszak átlagában, a Goldman Sachs pedig legfeljebb 2 milliárd dollárra becsüli a rá váró bírságok (céltartalékként még meg nem képzett) összegét , szemben a tavalyi 5,9 milliárd dollárral. Új ügyek (lásd a Wells Fargo bankszámla-hamisítását) persze mindig előjönnek, de ezek már inkább kivételnek számítanak Amerikában.
Az amerikai bankok előtt álló legnagyobb kihívás a politikai kockázatok mellett most az, hogy a Fed folyamatosan lebegteti egy még szigorúbb tőkekövetelmény előírását a nyolc legnagyobb szereplő számára. A Deutsche Bank bedőlését a cikk alapján még mindig nem igazán tekintik reális forgatókönyvnek Amerikában.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Alfatrader - általános szöveg
Ha forex, akkor AlfaTrader. Magyar ügyfélszolgálat, angol befektetési számla biztonsága.
Ügyfeleknek VIP TraderSzoba tagság.
A cikk a CEMP cégcsoport szolgáltatását is népszerűsíti.
Gazdasági hírek azonnal,
egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Ausztria térdre rogyott, ez már a lakosság előtt sem titkolható

Bemondták a tíz százalékos áremelést - Gazdasági kényszer nyomasztja a burkolókat is

Megvan a bűnös, ez okozta a pénteki borzalmas földindulást

Tízezres órabér, és akár még nyaralhat is - mégis lasszóval kell fogni a munkaerőt?
Az egekbe szökhet Orbán vérnyomása, Putyin barátaira vetett ki szankciókat az EU

MBH elemzés: venni kell a Mol-papírokat

Simor András megnevezte, ki lehet örökre hálás az MNB-s ügy miatt

Invázió Budapesten: de ez még csak a kezdet

Vesztegzár alatt a Balaton, elszigetelik a legelőket
