A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe 372,81 pontos, 0,95 százalékos csökkenéssel, 38 718,68 ponton zárt kedden. A részvénypiac forgalma 7,6 milliárd forint volt, a vezető részvények ára csökkent az előző napi záráshoz képest.
A Mol árfolyama 16 forinttal, 0,65 százalékkal 2454 forintra csökkent, 1,5 milliárd forintos forgalomban.
Az OTP-részvények ára 150 forinttal, 1,83 százalékkal 8050 forintra esett, forgalmuk 4,6 milliárd forintot tett ki.
A Magyar Telekom árfolyama 7,0 forinttal, 2,43 százalékkal 281,50 forintra gyengült, forgalma 70,1 millió forint volt.
A Richter-papírok árfolyama 5 forinttal, 0,06 százalékkal 7820 forintra csökkent, a részvények forgalma 1,4 milliárd forintot ért el.
A BUMIX 3544,39 ponton zárt kedden, ez 15,20 pontos, 0,43 százalékos csökkenés a hétfői záráshoz viszonyítva.
Veszteséges zárás az európai tőzsdéken
Gyenge kezdés után nagy, egy százalék körüli indexveszteséggel fejezték be kedden, már az ötödik egymást követő napon a kereskedést az európai értékpapírpiacok - írja az MTI.
A tőzsdei befektetőket elsősorban a makacsul magas infláció és az emelkedő hitelfelvételi költségek gazdasági következményei aggasztják. Minden gazdasági ágazat indexe csökkent, a legnagyobb veszteseknek a nyersanyagipari, az energiaipari és a pénzügyi részvények bizonyultak. Nap közben az indexveszteség egy százalék felett is járt. Zárásra kissé mérsékelték a veszteségeiket a főbb indexek.
A páneurópai FTSE EuroFirst 300 index 0,61 százalékos, a Stoxx Europe 600 index 0,56 százalékos csökkenéssel fejezte be a keddi kereskedést, az euróövezeti EuroStoxx50 index pedig 0,43 százalékkal végzett alacsonyabban.
Londonban 1,02 százalékkal gyengült az FTSE-100 index, a frankfurti DAX 0,43 százalékkal csökkent, a CAC-40 Párizsban 0,13 százalékkal gyengült. A milánói tőzsde 0,87 százalékos, a madridi 0,79 százalékos indexcsökkenéssel fejezte be a keddi kereskedést.
Az olajár csökkent, miután a dollár erősödött a Fed várhatóan agresszív kamatemelési terveinek tükrében. Az olajár keddi jelentős csökkenéséhez hozzájárult az is, hogy Kína, a világ legnagyobb olajfogyasztója a Covid-esetszám emelkedése miatt esetleg újabb korlátozásokat vezet be, ami csökkentheti olajkeresletét. Az olajár erőteljesebb esését azonban fékezi az OPEC+ döntése kitermelésének napi kétmillió hordós csökkentéséről.
A WTI nyersolaj ára az európai kereskedési idő végén 2,18 százalékkal állt alacsonyabban a nemzetközi kereskedelemben hordónként 89,13 dolláron, a Brent ára pedig 1,81 százalékkal csökkent 94,44 dollárra.
Az arany ára négy veszteséges nap után felfelé korrigált. A spot ár 0,48 százalékkal áll magasabban unciánként 1675,91 dolláron. Az eurót 0,25 százalékkal jegyzik erősebben 0,9734 dolláron.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!