A dollár vásárlóerejének megőrzése, az adófizetés és a takarékoskodás egyaránt fontos és hazafias dolgok, ugyanakkor az elesettekről való gondoskodást sem szabad elhanyagolni. Nagyjából ezek voltak a vezérfonalai a milliárdos befektető, Warren Buffett idei, a Berkshire Hathaway részvényeseinek írt szokásos éves levelének.
Az omahai bölcsként is emlegetett, közel 150 milliárd dolláros vagyonnal rendelkező és így a világ hetedik leggazdagabb embereként számon tartott 94 éves guru levelét mindig nagy érdeklődés kíséri, amely sokszor tartalmaz finom utalásokat az aktuális gazdasági helyzetre, illetve itt indokolja meg néha az amerikai gazdaság meghatározó szereplőjévé növekedett befektetési holdingja döntéseinek hátterét is.
Kapcsolódó
Idei levelében elég részletesen kitér arra, hogy cégcsoportja hogyan járul hozzá az amerikai állam bevételeihez. Mint írja, a Berkshire sokkal több társasági adót fizetett, mint amennyit az amerikai kormány valaha is kapott bármelyik vállalattól. Összesen 26,8 milliárd dollárt fizettek be a vállalatcsoport cégei, ami szerinte az összes amerikai vállalat által befizetett adó mintegy 5 százalékát teszi ki.
A Bloombergnek nyilatkozó elemzők szerint Buffett arra kívánta felhívni a figyelmet a sorok között, hogy nem kellene minden vállalatot egyformán kezelni és valószínűleg itt az akár ezermilliárd dolláros piaci kapitalizációt elérő technológiai cégekre utalhatott, amelyek sokszor alig-alig fizetnek adót az Egyesült Államokban. Elég csak a kormányzati kiadások csökkentésével megbízott, a kiadások lefaragását láncfűrész lobogtatásával ünneplő Elon Musk nevével fémjelzett Teslára gondolni, amely tavaly nullához közelítő szövetségi vállalati nyereségadót fizetett tavaly az Egyesült Államokban milliárdos profitja ellenére.
Buffett arra is felhívta a figyelmet, hogy a befizetett adót bölcsen kell elkölteni és nem szabad megfeledkezni azokról sem, akik a rövidebbet húzták az életben.
A levélhez csatolták a Berkshire éves jelentését, amely szerint a cég zsinórban már harmadik éve ért el rekordnagyságú profitot, ezúttal 47,44 milliárd dollárt, ami 27 százalékkal haladja meg az előző évben elért nyereséget. Az utolsó negyedéves működési nyereség 71 százalékkal, 14,53 milliárd dollárra emelkedett, az éves működési eredmény 89 milliárd dollár volt. Ehhez jelentősen hozzájárult a tavaly eladott részvénycsomagokból – mint például az Apple és American Express – származó árfolyamnyereség.

A holding készpénzállománya változatlanul magas, immár kilencedik egymást követő negyedév során adtak el több részvényt, mint amennyit vásároltak. Ez meglehetősen jól tükrözi Buffet véleményét a részvénypiacról, amelyet túlértékeltnek tart. A Reuters által idézett mondatai szerint a cég gyakran nem talál meggyőző befektetési lehetőséget, néha pedig térdig gázol azokban.
Hangsúlyozta, hogy az amerikai dollár értékállóságának megőrzése nagyon fontos. Arra is figyelmeztette a részvényeseket, hogy az ország adósságának és valutájának értéke veszélybe kerülhet, ha eluralkodik az őrület a fiskális politikában. A Financial Times kiemeli, mindezt akkor írta Buffett, amikor a kötvénybefektetők komolyan mérlegelik Donald Trump szövetségi kiadások csökkentésére, illetve az amerikai kereskedelmi partnerekre történő vámok kivetésére vonatkozó ígéreteinek az inflációs veszélyre gyakorolt hatásait.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb

Magyarországon bujkáló ismerős arc tűnik fel a MNB-s kavarásban

Képeken a földi pokol: drámai fotókon a szörnyű pusztítás, mindent felemésztenek a lángok

Megszállták az oroszok a magyar közösségi médiát
Kína rettenetes új fegyvere átírhatja a partraszállás szabályait

Változik a saját autó birtoklásának szabálya

Gyerekrablók tartják rettegésben az országot, kitört a pánik

Megszűnnek a csekkek és utalványok, minden kifizetés elektronikus lesz

Döntöttek: a nőket is behívják kötelező katonai szolgálatra

Éjjel négy hidat is elfoglaltak Budapesten: volt, akit a rendőrök mentettek ki a Dunából
