A Zalakerámia egyébként idén alighanem a tőzsde legnagyobb eredményjavítója lesz. Az első negyedévben 267 millió forintos eredményt ért el, az év végéig ez – elemzők szerint – akár egymilliárdra is nőhet. Ebben szerepet játszik, hogy az euróra konvertált hitelállományán a forint eddigi erősödése révén mintegy 400 millió forintos eredményt könyvelhet el, szemben a tavalyi – csak az első félévben egymilliárdra rúgó – veszteséggel.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!