Az OTP Bank adatai alapján a lakossági befektetők február közepéig a Prémium Magyar Állampapírban (PMÁP) tartott pénzük elenyésző részét vették ki. A túlnyomó többség eddig tehát megtakarítása folytatása vagy újrabefektetése mellett döntött, ugyanakkor sokan még kivárnak, így az év folyamán ez a tendencia változhat. Az OTP Bank jelenlegi adatai szerint három meghatározó irány rajzolódik ki az állampapírokból származó tőke sorsát illetően:
- egyharmada állampapírban maradt,
- egyharmada befektetési alapba,
- egyharmada pedig valamilyen betéti típusú konstrukcióba került át.
„Ezek az adatok is jól alátámasztják az OTP Bank legfrissebb reprezentatív kutatásának eredményeit, miszerint az eddig állampapírt választó befektetők többsége továbbra is az alacsony kockázatú megtakarítási formákat keresi. Ennek oka, hogy a befektetők egy része számára az elmúlt évek tapasztalatai alapján a biztonság, a kedvező hozam, a tőkegarancia, illetve a likviditás jelentik a főbb szempontokat” – mondta Fabriczki Rita, az OTP Bank lakossági termékekért felelős vezetője.
Kiemelte: az alacsonyabb kamatkörnyezetben válik igazán láthatóvá, hogy ki az, aki számára az alacsonyabb kockázat és ki az, aki számára a magasabb hozam a fontosabb. Előbbiek közül várhatóan sokan visszatérnek a fix kamatozású papírokhoz, mint amilyen például a Fix Magyar Állampapír vagy az OTP Bank fix kamatozású saját kötvénye. A magasabb hozam reményében egyre több ügyfelünk választ valamilyen befektetési alapot a kínálatunkból. Ráadásul jelenleg elérhető olyan határozott futamidejű befektetési alap is a termékpalettán, amely tőkevédelmet is biztosít.
Fontos szabály
Amikor valaki az állampapírjai sorsáról dönt, érdemes figyelembe venni a 2024-ben bevezetett vételi korlátokat, a hátralévő futamidőket, az inflációs várakozásokat, de természetesen az adózási szempontokat is – vélik az OTP szakértői.
Alapszabály, hogy nincs időkényszer és nyomás, mindig kell megfelelő időt hagyni a döntés alapos körbejárásra. Emellett már jól ismert tanács ez esetben is, hogy fontos több lábon állni, diverzifikálni a befektetéseket. Aki bizonytalan, annak mindenképpen érdemes a pénzintézet szakértő kollégáihoz fordulnia, akik felmérik a kockázatvállalási hajlandóságát, valamint az egyéni célokat és lehetőségeket figyelembe véve megtalálják a számára optimális befektetési formákat.
Ez várható az alacsonyabb hozamok miatt
Ahogy arról korábban írtunk, a jelenlegi helyzet azért is tűnik abszurdnak, hiszen nemhogy a korábban láthatóan vonzó mértékű plusz 2 százalékos hozamot nem kínál az ÁKK, de még csökkenti is a kamatot. „Azt gondolom, ha a február-márciusi ezer milliárdos hozamkifizetés és lejárat minimum 50 százaléka felett diszponáló nagyobb megtakarítók felé nem rukkol elő az állam valamivel, elindulhatnak az eszközosztály-váltások” – mondta Karagich István, a Blochamps Capital ügyvezetője az Economx kérdésére.
Kapcsolódó
A március 20-i és 21-i kamatfizetések miatt felpöröghet a lakossági államkötvény kereslet a jövő héten, ahogy az történt a januári és februári kamatesőt követő napokban. A múlt héten nem volt túlságosan nagy a vételi kedv, szokás szerint a Bónusz és a Fix Állampapírokat favorizálták, előbbiből 17 milliárdnyi, utóbbiból 35 milliárd forintnyi fogyott.

A januári és februári kamatfordulók után Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter Facebook-posztban mutatta be, hogy az idén kamatot fizető PMÁP állomány hány százalékát váltják vissza (ez nem jelent feltétlenül eladást, lehet csere is, más államkötvényekre) a lakossági befektetők. A kamatfizetés utáni napokban az érintett sorozatoknál a visszaváltások jellemzően 20-30 százalék közt alakultak, de ez a pénz nem hagyta el a kincstári számlákat, egy részét sokan elcserélték más magyar állampapírra.
Maradni is érdemes?
Az újra 5 százalék fölé emelkedett infláció miatt az állampapírok tulajdonosok közül most sokan elgondolkozhatnak azon, érdemes-e mégis inkább megtartani a PMÁP-jukat. Januárban 5,5, míg feburárban 5,6 százalékos volt az áremelkedés üteme, ha ez így marad – és megvan rá az esély –, akkor biztosan emelkedni fog a prémium papírok kamata a jövő évben.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb

Volt NATO-tábornok: 2027-ben törhet ki a világháború, de már idén is nagy baj lehet

Rohamtempóban szállítják le az autókat, hogy elkerüljék a vámokat

Leválasztanak minket? Trump és Putyin kézfogása átrajzolhatja a geopolitikai határokat

Trump-hatás? Óriási kaszában a korábbi demokrata-párti milliárdos

Botrány, román hallgatók tömegei rövidítették meg a diákhitel központot

Érkezik az AUDI első e-autója, a jól ismert karikák nélkül

Patthelyzet a Csúcshegyen, leválna a fővárosról Óbuda széle

Kidobhatjuk elavult számítógépünket: íme a Microsoft rossz híre

Kifog Rákosi atombunkere a bontógépeken, nem engednek a masszív betonfalak
