Évi 1,2 millió forintban maximalizálta a kormány azt az összeget, amennyiért egy kiskorú számára babakötvényt lehet vásárolni egy naptári évben.
Fontos, hogy a maximum csak azokra vonatkozik, akik 2024. február 14-től vásároltak ilyen állampapírt. Most tehát azoknak volt szerencséje, akik még az egy napos határidő alatt el tudtak helyezni nagyobb összegeket. Azoknak pedig még nagyobb, akiknek a gyereke mondjuk 16-18 éves, így már csak néhány évet kell várni a hozomakkal növelt összeg megszerzésére. Annyit azonban fontos megjegyezni, hogy legalább 3 évig bent kell tartanunk a pénzünket, máskülönben elveszítjük a megszerzett hozamot.
Varga Mihály pénzügyminiszter szerint a konstrukció kiemelkedően magas hozama felkeltette a visszaélők figyelmét is az elmúlt időszakban. Ez indokolta a limit bevezetését.
„A kormány álláspontja világos: a babakötvény magas hozamával és a hozzá járó állami támogatással a gyermekeiknek takarékoskodó családokat kell támogatni, nem pedig a szabályokkal visszaélőket. Ezért a kormány bezárja a kiskaput, és 1,2 millió forintban maximalizálja a Start-számlákra évente befizethető összeget” – tette hozzá.
A változás a miniszter állítása szerint a számlatulajdonsoknak mindössze 1 százalékát érinti.
Jól pörög a babakötvény
Legnagyobb kamatot jelenleg a bababkötvények biztosítanak, annak értéke ugyanis az infláció plusz 3 százalékban került meghatározásra. Ez jelenleg a február elseje utáni érvényességi kezdetű papírok esetén évi 20,6 százalékpontos kamatot jelent.
2018 első negyedévében még csak 42 milliárd forint volt a babakötvények állománya. 2023 végéig egy folyamatos felfutást láthatunk a számokban, ami vélhetően kitart még az idei évben is. A tavaly szeptemberi szám 236 milliárd volt, ami az utolsó negyedévben 40 milliárd forinttal ugrott meg három hónap alatt. December végén így már 276 milliárd forint volt az állomány.
Jelenleg 350 ezer gyermeknek van babakötvény-számlája, összegük pedig eléri a 310 milliárd forintot a pénzügyminiszter tájékoztatása szerint. Ez a december végi adathoz viszonyítva több mint 12 százalékos állomány-emelkedést jelent.
Babakötvényt logikus módon csak az a természetes személy vásaárolhat, akinek van gyermeke. Az adott sorozatot az abban az évben február elseje után és a következő év január 31. között született gyermekek javára lehet megvásárolni egészen a 18. születésnapjáig.
Eltérés egyébként a többi állampapírhoz viszonyítva, hogy az adott sorozat lejártáig ugyanabba a kötvény-sorozatba fektethetők a megszerzett kamatok is. Egyszóval nincs szükség újrabefektetésre, így kizárható az, ami a Prémium Magyar Állampapír (PMÁP) esetében történt. Ezeknél ugyanis kivezetésre kerültek a magas kamatot biztosító konstrukciók, helyettük egy sokkal kevésbé jövedelmező állampapír jött.
Miért volt felfutás?
A jól fizető PMÁP megszűnése miatt dönthettek úgy sokan, hogy a gyerekük nevére várásrolnak babakötvényt. Mindezt tömegesen tették, ez okozhatta kevesebb mint másfél hónap alatt az állomány 34 ezer milliárd forintos növekedését.
A pénzügyminisztérium szerinti „visszaélések”, – hívjuk inkább őket kiskapunak – az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) adatai szerint akkor kezdtek igazán felpörögni, amikor kievezették a legutolsó, első évben is az inflációt követő PMÁP-ot. Helyette az első évre fix 9,9 százalékos kamatot fizet az új konstrukció.
Nem véletlen a kormány időzítése, hiszen már elindultak a PMÁP-hoz kapcsolódó magas kamatfizetések, ugyanis februárban még több állampapír-lejárat lesz. Nyilván nem szeretnék, hogy az így megszerzett ezer milliárd forintos kamatot és tőkét babakötvénybe forgassa vissza a lakosság, mert arra már 20,6 százalékos kamat érhető el.
Így is megéri babakötvényt venni
Teljesen ingyenes számlavezetéssel tudunk elérni igen magas hozamokat. Emellett az adott évi befizetésekre 10 százalékos állami támogatás is jár, ennek a maximuma 120 ezer forint. A 2006. január elseje után született gyermekek számlájára az állam életkezdési támogatást is ad, ennek összege 45 ezer forint.
Ez a befektetési forma emellett kamatadótól és szociális hozzájárulási adótól (szocho) teljesen mentes. Így a megszerzett hozamon megspórolunk 28 százalékot: előbbi százalékos értéke ugyanis a hozam 15 százaléka, míg utóbbié 13 százalék.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!