Tatabánya központját több mint 1 milliárd forintos költséggel újítják fel. Az Árpád szálloda mellett egy új üzletház és mélygarázs épül, a Szent Borbála téren pedig egy koncertpavilon kap helyet. A közelmúltban elfogadott tervek szerint a polgármesteri hivatal egyik épületszárnyát lebontják, s helyén egy többfunkciós új komplexum készül. Földszinti részén a térre nyíló étterem és kávézó lesz, míg az emeleten a városháza multifunkciós tanácstermét alakítják ki. Ez egyébként különböző konferenciák megrendezésére is alkalmas lesz. Átépítik és díszburkolattal fedik be az egykori Centrum Áruház előtti teret, ahol felállítják Árpád fejedelem szobrát. A program keretében korszerűsítik a közvilágítást és térfigyelő rendszert építenek ki a belvárosban. Az önkormányzatnál elmondták, a város számára azért is rendkívül fontos a program megvalósítása, mert Tatabányán nem alakult ki történelmi városközpont. A különböző gyalogos övezetek, terek között nincs kapcsolat, ezért ezek jelenleg nem alkalmasak közösségi rendezvények megtartására. A program 970 millió forint értékű uniós támogatással valósulhat meg. Kőszeg történelmi belvárosa - egy közel 2 milliárdos, komplex rehabilitációs program keretében - a Jurisics-vár felújításával párhuzamosan újul meg. Többek között elkezdődik a Bakos virágudvar és a Nyitott Műhely rekonstrukciója, a Torkos házban pedig kávézót és galériát alakítanak ki. Mindemellett felújítják a híres Boszorkány-konyhát és a patinás, ugyancsak több évszázados múltra visszatekintő Ajándékbolt épületét is. A közösségi funkciók erősítése érdekében létrehozzák a fogyatékkal élő művészek Pince Galériáját, a helyi régészeti leletek bemutatásának helyszíne pedig a teljesen megújított Kőszegi Kőtár lesz. A városban látható műtárgyak restaurálása mellett új padokat és pultokat helyeznek ki, elvégzik a teljes terület régészeti feltárását, valamint új díszvilágítást és térburkolatot kap a minden elemében megújuló városközpont. Mindemellett bővítik és akadálymentesítik az önkormányzat ügyfélfogadási irodáit. Huber László polgármester elmondta, a rekonstrukció keretében helyreállítják a két évvel ezelőtti árvíz során megsérült épületeket is. A történelmi belvárosban a szolgáltatók segítségével új csapadékvíz-elvezető rendszert építenek, a megelőzés érdekében pedig záportározókat alakítanak ki a Kőszegi-hegységben. A teljes programot saját erőből, vállalkozói tőkéből, valamint 535 millió forint értékű uniós pályázati forrás felhasználásával valósítja meg a kőszegi önkormányzat jövő év végére. A rekonstrukciótól a helyi idegenforgalom jelentős növekedését is várja a helyhatóság.