Tavaly december 17-én Raj Chetty professzor a Világbank washingtoni központjában tartott előadást "Az egyenlő lehetőség javítása" címmel. A "lehetőségek egyenlősége" gondolatát mindig is nagyra tartottam. "Olyan világ, amelyben jövőnk nem attól függ, hogy honnan érkeztünk, hogy mennyi a családunk jövedelme, hogy milyen a bőrünk színe vagy hogy férfiak vagyunk vagy nők" − biztos vagyok benne, hogy mindannyian ilyen világban szeretnénk élni. És mivel hivatásom szerint is a fejlődés elkötelezettje vagyok, azt is tudom, hogy az "egyenlő lehetőségek" gondolatával még a legkeményebb döntéshozók szívét is megközelíthetem: ki szállna vitába azzal, hogy a gyerekeknek biztosítani kell a "fair start" lehetőségét?
Chetty professzor előadását ugyan nem tudtam meghallgatni, de érdemes volt utánaolvasni (például itt: equality-of-opportunity.org). A kutatók sorra értékelték az Egyesült Államok régióit abból a szempontból, hogy az alacsony jövedelmű családok gyermekeinek hol nagyobb az esélye feljebb kerülni a kereseti ranglétrán. A nagyobb mobilitású területek öt fő jellemzője: kisebb szegregáció, kisebb jövedelmi egyenlőtlenség, jobb iskolák, nagyobb társadalmi tőke és stabilabb családok.
Azonnal felmerült bennem: vajon milyen lehet Kelet-Európa "egyenlő lehetőségeket" mutató térképe? Különösen egy olyan térkép, amely figyelembe veszi az itt élő 6−12 millió roma lakost. Vajon hol a legkisebbek a gyerekek esélyei? Fogadni mernék, hogy az olyan szegregált helyek, mint a kelet-szlovákiai Nagyida, a Bukarest melletti Ferentari vagy a bulgáriai Plovdiv Sztolipinovo nevű kerülete a térkép "legvörösebb" foltjai közé tartoznának.
Milyen esélye lehet a sikerre az itteni gyerekeknek, akik omladozó viskókban élnek, egészségügyi ellátás és ivóvíz nélkül, és akiket "speciális" iskolákba irányítanak − miközben az egyetlen "speciális" igényük az, hogy normális környezetben elkötelezett, jó tanároktól tanuljanak?
Ezek szélsőséges esetek − mondhatná valaki. Az adatok azonban azt mutatják, hogy az óvodákban vagy az iskola-előkészítőkön a roma gyerekek aránya sokkal kisebb, mint nem roma kortársaiké. Pedig ha arról kérdezik őket, hogy mit kívánnak leginkább gyermekeiknek, a roma szülők válasza ugyanaz, mint a nem romáké: mindannyian azt akarják, hogy gyermekeik leérettségizzenek és állást találjanak.
Hosszú története van annak, hogy a vágyak és a valóság között ilyen hatalmas szakadék jött létre. De a gyermekek esélyeinek egyenlőtlensége nyilvánvalóan fontos szerepet játszik a romák elszegényedésében és kizárásában.
Mi lenne tehát, ha a kormányok prioritássá tennék, hogy a roma gyerekek élete "jó startot" vegyen. Ez nem csupán helyes, de okos lépés is lenne a kelet-európaiakhoz hasonlóan gyorsan öregedő társadalmakban, amelyeknek gazdaságuk versenyképességének megtartása érdekében építeniük kell a roma gyerekek tömegeire is. Az Európai Unió tagállamai előtt ráadásul hatalmas lehetőségek nyílnak meg a strukturális alapoknak köszönhetően, amelyek a társadalmi befogadást hivatottak erősíteni.
Mit jelentene ez? Egy befogadó iskolarendszer melletti elkötelezettséget, amely az óvodával, illetve iskola-előkészítővel kezdődik. A roma szülők támogatását ahhoz, hogy fejlesszék képességeiket annak érdekében, hogy rendes állásokat tölthessenek be − és így gondoskodhassanak családjaikról. Az élet- és lakhatási körülmények javítását, hogy a roma gyerekek olyan otthonokban nőhessenek fel, amelyekben elektromos áram és ivóvíz is van.
Ijesztően hangzik? Nem hiszem. Spanyolország és Magyarország például már komoly haladást ért el a roma gyerekek óvodai vagy iskola-előkészítős képzése területén. Az én optimizmusomat pedig nagyban növelte, amikor a Roma Education Fund kedvezményezettjeivel személyesen is találkozhattam. Mindannyian Kelet-Európából érkeztek Bukarestbe, ahol Jim Yong Kimmel, a Világbank elnökével találkoztak. Fiatal nők és férfiak − választékosak és profik. Sokan közülük olyan helyen nőttek fel, ahol szegregációval kellett küzdeniük. Akadt, aki arról számolt be, hogy szüleinek minden tanév elején meg kellett küzdeniük azért, hogy gyermekük ne kerüljön "kisegítő" osztályba. Sokan kijelentették: az ösztöndíj játszott közre abban, hogy életük megváltozzon − minden odds ellenére.
Itt az ideje, hogy ezeket az oddsokat megváltoztassuk. És tudják mit? Működni fog.
Roberta V. Gatti, a Világbank romabefogadási programjának (Európa és Közép-Ázsia) koordinátora
Szerző: Csaba Ferenc