Az Európai Unió többszöri meghosszabbítás után 2015-ben végérvényesen kivezeti az 1984 óta működő tejkvótarendszert. Ez a döntés a magyar tejágazatra nézve rendkívüli veszélyeket hordoz magában. A tejkvótarendszer a megtermelt, illetve az értékesített nyerstej mennyiségét szabályozza, a nemzeti kvóta túllépéséért pedig közvetlenül a termelőknek kell fizetniük. Mivel Magyarország hosszú évek óta meg sem közelíti a rá kiszabott kvótát, a magyar tejtermelőknek és általában véve az ágazatnak a rendszer előnyös volt. A kvóta eltörlésével viszont félő, hogy a szomszédos országok, amelyek különböző, itt nem részletezendő okokból olcsóbban képesek termelni, "elárasztják" a piacot.

A magyar tejágazat már most is nehéz helyzetben van. Miközben árbevétele alapján a tejtermékgyártás a harmadik legnagyobb ágazat az élelmiszer-ipari szakágazatok között, jelenleg mintegy hétmilliárd forint veszteséggel termel. Ez nemcsak az alapanyagköltségek miatt van így, hanem az iparágat közvetve és közvetlenül is terhelő adók és különadók miatt is.

Ezeket az adottságokat figyelembe véve tehát át kell gondolni az ágazat versenyképességét. A versenyképesség megőrzése, növelése nagyon összetett szemléletmódot kíván, a kérdést a teljes ellátási láncban kell vizsgálni. Az ágazat stratégiai célja a hazai fogyasztás növelése, az importtermékek 20 százalék alá szorítása. Ebben a kérdésben van hova fejlődnie az országnak, hiszen az éves tej- és tejtermékfogyasztás egy főre vetítve jelenleg mintegy 150-160 liter. Ez pedig  jelentősen elmarad nem csupán a nyugat-európai, de akár a szomszédos országok fogyasztásától is, nem is beszélve a különböző ajánlásokban szereplő értékektől. Ez különösen figyelemre méltó adat annak fényében, hogy néhány kisebbségi véleménytől eltekintve egyre nagyobb a konszenzus azzal kapcsolatban, hogy a tej és a tejipari termékek alapvető élelmiszerek, az egészséghez elengedhetetlen összetevőket tartalmaznak.

Fogyasztói oldalról ennek a tervnek korlátot szabhat a fogyasztók árérzékenysége. Kutatások szerint a magyar fogyasztók többsége keresi a magyar árut a boltok polcain, azonban magasabb ár esetén már 65 százalékuk az olcsóbb terméket választja − függetlenül annak származásától. Ez azt jelenti, hogy a magyar termékek árát is lejjebb kell szorítani, aminek viszont számos egyéb, akár az iparág által nem is befolyásolható tényező − a kereskedők haszna, az üzemanyagok ára, a csomagolóanyag-költségek stb. − szab gátat. A másik lehetőség a konkurenciánál jobb minőségű termék előállítása, azonban a fogyasztók ezért is csak korlátozottan hajlandók többet fizetni.

A friss tejtermékek kategóriájának tekintetében már kicsit más a helyzet. A fogyasztók hajlamosak többet fizetni olyan innovációkért, mint például a termékek egészségügyi hasznai. Szintén lehet számítani a fogyasztók kíváncsiságára, egy-egy új ízt például szívesen megkóstolnak, esetleg újra keresnek is az üzletek polcain. Nem véletlen, hogy a legtöbb gyártó gyakran jön ki szezonális termékekkel. Miközben természetesen ezek a gyártók is költségeik minimalizálására törekszenek, termékeik előállításához gyakran magasabb, úgynevezett extra minőségű tejet igényelnek, amiért hajlandóak többet is fizetni. A gazdáknak ez is fontos kitörési pontot jelenthet.

Egy azonban biztos, a magyar tejgazdaságnak a korábbinál számottevően több támogatásra lesz szüksége mind az európai uniós pénzek lehívása, mind pedig az állami támogatások és szabályozás tekintetében. Elég csak arra gondolni, hogy a jelenleg a tejipari termékeket terhelő 18 százalékos forgalmi adó is nehezíti az ágazat európai versenyképességét, hiszen az Európai Unióban ennek a tehernek az átlaga 10 százalék körül van. A tejtermékek áfájának csökkentése segíthetne leginkább a hazai fogyasztás ösztönzésében.

A szerző a Danone HCS régió (Magyarország, Csehország, Szlovákia, Horvátország)
ügyvezető igazgatója

 

Szerző: Csaba Ferenc