Navracsics Tibor területfejlesztési minisztérium portálunkkal közölte,

a 2021-2027-es időszakban a minket megillető 22 milliárd euróból 1,6 milliárd eurót, tehát az uniós források 7,4 százalékát kapta meg eddig Magyarország,

ez azt jelenti, hogy a tagállamok között időarányosan a TOP 8-ban van, ami szerint kifejezetten jó eredmény.

Az EuroAtlantic Zrt. uniós szakértője szerint az előző és a jelenlegi ciklusban mutatott magyar forrásfelhasználási teljesítmény mögött a megfelelően előkészített, majd elvégzett projektek, valamint a számlázást segítő hazai intézményi háttér áll.

Tóth Tamás elmondta, a jelenlegi támogatás nagyobb része nem előleg, több mint egymilliárd euró teljesítményalapú, azaz a pályázók elvégezték a szerződésben vállalt feladataikat, benyújtották a számlákat, így ezeket a forrásokat hazánk le tudta hívni. Jelentős források érkeztek az emberi erőforrás fejlesztéshez kapcsolódóan, emelte ki. Emellett a közlekedés-fejlesztés, valamint a támogatási intézményi rendszer finanszírozására jutott még forrás.

Kép: Economx.hu

A beszélgetés során szóba került az is, hogy a támogatások fókusza eddig a hátrányos területek fejlesztésére mutatott, a pályázatok 65 százalékát ide csatornázták, ennek ellenére számos régió alig éri el az uniós átlag fejlettségi szint ötven százalékát. Ezt nevezte az uniós szakértő a kohéziós politika hatalmas kihívásának.

Éppen ezért változások lesznek a 2027 utáni költségvetési ciklusban is, amely következtében Tóth Tamás szerint - a jelenlegi dokumentumok alapján legalábbis -

kevesebb uniós forrásra számíthatunk, csökkenést lehet látni a forráskeretekben.

Kép: Economx.hu

Ennek oka, hogy már egyáltalán nem biztos a GDP-alapú felosztás, ehelyett erőteljesebben felmerülnek például a digitalizációs elmaradások támogatása, vagy a klímakockázatok csökkentésének igénye, illetve a fejlettségben megrekedt régiók finanszírozása, még úgyis, hogy azoknak a fejlettsége a magyar régiók 140 százalékát is meghaladja. De van arra is igény, hogy bizonyos szinten a támogatottság sokkal közelebb legyen az uniós szakpolitikához – utalt arra az ellentmondásra, hogy az EU döntéshozói stratégiák mentén osztanák szét a támogatásokat, így pedig kevésbé érvényesülnének a területfejlesztési tervek.

Tóth Tamás, az EuroAtlantic Zrt. uniós szakértője
Kép: Economx.hu

Az Economx podcastjéből az is kiderül, hol tart a következő ciklus tervezése, és hogyan javítható az Európai Uniós versenyképessége.