Közel 40 önkormányzatnál jelent meg például a kommunális adó - ezt az elvonást már több mint 2200 település alkalmazza, vagyis a városok és községek kétharmada.
A cikkből kiderül, hogy telekadót viszont csak 521 település vet ki, a lakóingatlanokat alig több mint hatszáz, a nem lakás céljára szolgáló helyiségeket pedig mindössze 23 önkormányzat adóztatja meg. Idegenforgalmi adó kicsivel több, mint 800 településen van. A legnépszerűbb a csak a vállalkozásokat terhelő iparűzési adó: ma már kevesebb, mint 350 olyan település van Magyarországon, ahol a cégeknek nem kell fizetniük ilyet, idén több mint 60 településen vezették be, vagy emelték meg a meglévő adó mértékét.
Van néhány különleges adónem is, derül ki a VG cikkéből. Például havi ötven-százezer forint adót vetett ki Nagymaros önkormányzata a nála tárolt nagyobb teljesítményű motorcsónakokra és jachtokra. Van két település, ahol traktoradót vezettek be.
A földadó egyre népszerűbb: ma már több mint 50 településen van ilyen. A földadót - a minisztérium tiltakozása nyomán - csak egy-két önkormányzat kezdte alkalmazni tavaly. Aztán a számuk tucatnyira duzzadt az év közepére, míg januártól tovább emelkedett a földtulajdonosokat terhelő települések száma. De a legtöbb településen a helyben élők jellemzően kedvezményt és/vagy teljes mentességet kapnak, jellemzően a nagyobb, nem helyben élő földtulajdonosokat adóztatják meg, írja a VG.
Gazdasági hírek azonnal,
egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Ausztria térdre rogyott, ez már a lakosság előtt sem titkolható

Bemondták a tíz százalékos áremelést - Gazdasági kényszer nyomasztja a burkolókat is

Tízezres órabér, és akár még nyaralhat is - mégis lasszóval kell fogni a munkaerőt?

Simor András megnevezte, ki lehet örökre hálás az MNB-s ügy miatt
Rengeteg az áldozat: megrendítő fotókon a pusztító földindulás Mianmarban

Invázió Budapesten: de ez még csak a kezdet

Magyar Péter kiakadt, tiszás aktivistákkal emberkedett a meggyilkolt maffiózó volt embere – videó

Ez nagyon nem hiányzott a németeknek, ebből komoly baj lehet

Érkeznek az új bírságtételek, több százezres büntetés is jöhet
