Végre stabil, sőt erősödő teljesítménnyel zárt egy hetet a magyar deviza, a dollárral szemben 13 forinttal sikerült korrigálni. A hazai tőzsde szerdán, az amerikai csütörtökön döntött új történelmi csúcsokat. Az Economx heti tőkepiaci összefoglalója.
Szerző(k): Sárosi ViktorTúlzottan pesszimistán ítélik meg a forint kilátásait a befektetők a Bank of America elemzése szerint. A január még nehéz lehet, de inkább enyhe forinterősödésre számítanak a dollár gyengülésével, az új jegybanki vezetés hivatalba lépésével és egy óvatos költségvetési politikával párhuzamosan.
Szerző(k): Lovas-Romváry András850 ezer céget érint a döntés, amely szerint 12-ről 18 millióra emelték az alanyi áfamentességet, de itt nem állnak meg, jövőre a kiva értékhatárait is megnövelik - jelentette be Nagy Márton. A nemzetgazdasági miniszter szerint az embereknél van pénz, most az inflációra kell figyelni, és ha kell, akkor a kormány beavatkozik. Nagy Márton Rákosrendező sorsáról is beszélt.
Szerző(k): L. K.Jelentős forintállampapír állományt építettek le tavaly a második félévben a külföldi befektetők, miután azokon elég szép hasznot tettek zsebre. A kötvényekért kapott forintot aztán euróra és dollárra váltották, ez pedig elég volt ahhoz, hogy az hónapokon át gyengülő pályára küldje a magyar devizát.
Szerző(k): Sárosi ViktorTöbb mint egy hónapja nem járt a 410-es szint alatt az euró-forint, szerdán viszont felcsillant a remény.
Szerző(k): Sárosi ViktorA kormány döntése értelmében 100 termékre bővülhet az online árfigyelőben regisztrált termékek köre.
Szerző(k): EconomxA pezsgőgyártók szerint a pezsgő egyértelműen a boldogsághoz kapcsolódik, az emberek ezzel mondanak köszöntőket különböző eseményeken, kívánnak egymásnak jókat. Már tavaly érezhető volt, hogy egyre kevesebbet fogyaszt a világ az alkoholos nedűből, ezt pedig a gyártók az inflációhoz, a rossz gazdasági mutatókhoz kötik, azokhoz, amelyek már lecsapódnak a fogyasztókon.
Szerző(k): L. K.Az Equilor szakértői szerint 2025 egy újabb bizonytalan év lehet a világgazdaságban, de egy csomó befektetési sztori közül lehet válogatni.
Szerző(k): Sárosi ViktorSzámottevő kamatkifizetéssel kalkulálhat a magyar lakosság, a megtakarítók zömmel újra befektetik pénzüket, sokan költenek belőle, de van, aki csak parkoltatja saját tőkéjét. Pedig jelentős hányad szerint prosperáló évnek nézünk elébe.
Szerző(k): S. Z.