A gyanú szerint az elkövetők munkaerő-kölcsönzés címén manipuláltak a munkavállalóikkal, akik után nem fizettek járulékot, ezzel mintegy 800 millió forintot csaltak el. A láncolatban részt vevő vagyonőri és takarító cégek a munkákat alvállalkozói szerződések alapján vállalták és végezték el, havonta mintegy hatszáz-nyolcszáz alkalmazottal. A munkavállalókat fiktív munkaerő-közvetítésről szóló szerződések alapján, a bűnszervezet érdekeltségi körébe tartozó cégeken keresztül "vették kölcsönbe".
A kölcsönadó cégek által kiállított számlák után a csalók az áfával csökkenteni tudták fizetendő adójukat. Az így szerzett haszonnak mintegy felét kapták meg munkabérként az alkalmazottak, a másik részét a bűnszervezet tagjai, illetve az alvállalkozói cégek vezetői között szétosztották.
A pénzügyi nyomozók 2014 májusában négy gyanúsítottat vettek őrizetbe, a bíróság három ember előzetes letartóztatását rendelte el. A három megyében, egyszerre negyven helyszínen zajló akciónak köszönhetően a költségvetésnek okozott kár teljes mértékben megtérült. Mintegy 800 millió forint értékben foglaltak le és zároltak készpénzt, luxusautókat, ingatlanokat, bankszámlákat és céges üzletrészeket.
A pénzügyi nyomozók 23 gyanúsítottal szemben javasolnak vádemelést költségvetési csalás, a számvitel rendjének megsértése és közokirat-hamisítás bűncselekmény gyanúja miatt a Baranya Megyei Főügyészségnek, a nyomozati iratanyag 12 ezer oldalas.
Gazdasági hírek azonnal,
egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Ausztria térdre rogyott, ez már a lakosság előtt sem titkolható

Bemondták a tíz százalékos áremelést - Gazdasági kényszer nyomasztja a burkolókat is

Tízezres órabér, és akár még nyaralhat is - mégis lasszóval kell fogni a munkaerőt?

Invázió Budapesten: de ez még csak a kezdet

Ez nagyon nem hiányzott a németeknek, ebből komoly baj lehet

Horvát horror: agyonlőttek egy lövöldöző bankrablót a rendőrök, kitört a pánik

Simor András megnevezte, ki lehet örökre hálás az MNB-s ügy miatt

Újabb áremelés jön a hétvégén a kutakon

Komoly leállás jön az OTP-nél, érdemes előre gondolkodni
