A jövő hónap elején a márciusi ellátással együtt - januárig visszamenőleg - egy összegben kapják meg a jövedelempótlékot azok a terhességi-gyermekágyi segélyben (tgyás), illetve gyermekgondozási díjban (gyed) részesülő kismamák, akik helyesen kitöltve juttatták vissza nyilatkozatukat a folyósító szervhez - közölte honlapján az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP).

A Nemzeti Erőforrás Minisztérium február elsején tájékoztatott a Magyar Közlönyben aznap megjelent kormánydöntésről, amely szerint jövedelempótlékot kapnak azok a kismamák, akiket hátrányosan érint az adójóváírás lehetőségének megszűnése.

Kinek nem jár?

A rendelet szerint csak azok jogosultak, akik 2011 végén és 2012 elején is ugyanabban az ellátási formában részesültek, tehát vagy tgyást, vagy gyedet kaptak 2011 december 31-én és 2012. január 1-én is, tehát nem igényelhet kompenzációt az, aki december 31-én még tgyást kapott, január 1-től viszont már gyedet.

Azok sem kapnak pótlékot, akik csak az idén szültek, vagy szülnek, így esetenként több ezer forinttal kevesebb juttatást kapnak kézhez, mintha tavaly született volna gyermekük. A nyomtatvány szerint nem jogosult jövedelempótlékra az sem, aki 2011. évre vonatkozóan adójóváírást nem vett igénybe, vagy családi kedvezményt 206 250 forintot elérően vagy azt meghaladóan érvényesít 2012-re vonatkozóan. A rendelet teljes szövege elérhető itt.

A tárca korábbi közleményében azt írta: a január 1-je előtt megállapított gyed és tgyás esetében az érintett szülők a korábbi, béremelés előtti bruttó keresetük alapján részesülnek az ellátásokban, ezért szükséges a kompenzáció. Hosszabb távon a megemelt keresetek alapján a következő évekre megállapított gyed- és tgyás-összegek is nőnek majd - közölték.

Ez ennél a valóságban bonyolultabb: a tgyás esetében az ellátásnak nincs felső korlátja, tehát valóban a kereset arányában nőhet, a gyednek viszont van, amely a mindenkori minimálbér összegéhez igazodik, tehát ha a minimálbér nem nő, akkor csak egy bizonyos sávban növekedik a kereset növelésének hatására a gyed összege.

Aki hibázott, később kap pénzt

Az OEP Pénzbeli és Ellenőrzési Főosztályának vezetője, Bogdán Zsuzsanna kiemelte: az egészségbiztosító többször felhívta a figyelmet a nyilatkozatok mielőbbi és helyes kitöltésére. Ennek ellenére hiányosan, hibásan és sokszor a családi kedvezményre vonatkozó nyilatkozattal ellentétesen kitöltve küldték be a nyilatkozatokat sokan. Az ilyen nyilatkozatokat tisztázni kell, amely sok időt vesz igénybe, ami valószínűleg ahhoz vezet, hogy az érintettek később juthatnak járandóságukhoz.

A nyomtatványokat kismama-portálokról vagy az OEP honlapjáról is le lehet tölteni. Aki a május 31-i határidőig kéri a jövedelempótlékot, januárig visszamenőleg kapja meg a kompenzációt. Aki azonban a határidő után nyújtja be igényét a folyósítóhoz, csak a beadást követő hónaptól lesz jogosult a juttatásra, visszamenőlegesen nem.

A jogszabály szerint a jövedelempótlékot csak az ellátással egyidejűleg lehet kiutalni. Akinek az ellátásra való jogosultsága időközben lejárt, de a jövedelempótlékra jogosultságot szerzett, április elején számára is kifizetik az őt megillető összeget. Ezt követően a jövedelempótlékot minden hónapban az ellátással együtt kapják meg a kismamák, amíg a tgyásra, illetve a gyedre való jogosultságuk fennáll 2012-ben.

A gyes (keresettől független, alanyi jogon járó ellátás) összege változatlanul bruttó 28500 forint, amit személyi jövedelemadó nem terhel, csak a nyugdíjjárulékot vonják belőle. Mivel személyi jövedelemadót nem terheli, kompenzáció sem jár azoknak, akik csak gyesben részesülnek 2012-ben.

Kalkulált veszteség kompenzáció nélkül (Ft)
Bruttó havi jövedelemBruttó GYEDNettó GYEDKülönbség
196 000 vagy több130 200
96 350
8 000
167 000116 900
88 190 
megegyezik
160 000114 142
84 465
-4 000
100 000
71 350
52 799-9 000
48 000
33 600
25 340-5 000
Forrás: www.babafalva.hu