A Napi Gazdaság Makrogazdaság oldalának hétfőn megjelenő írása

A 2006-ban megkezdett kiigazítási folyamat, majd a 2008. évi válsághoz való alkalmazkodás eredményeként a magyar gazdaságban több negatív folyamat megtört. Mára a folyó fizetési mérleg tartós többletet mutat, a költségvetési hiány a korábbi évekhez képest és európai összehasonlításban is alacsony, és a kormány elkötelezett a hiány további csökkentése iránt.

A válságtünetek súlyosak

A magyar gazdaság mindezek ellenére súlyos válságtüneteket mutat. A remélt növekedési lendület elmaradt, nincs hazai beruházás, szinte megszűnt a külföldi működőtőke-beáramlás, stagnál a fogyasztás, csökken a vállalati és lakossági hitelállomány, az anyabankok intenzíven vonják ki forrásaikat magyar leányvállalataikból. A hazai pénzügyi piacok az év fordulójára az összeomlás szélére jutottak. Az állampapírok év elején kialakult hozamszintje az államadósság törvényszerű növekedését, a 2012. évi kilátások pedig a negatív folyamatok mélyülését vetítik előre. Ma már nem az a kérdés, hogy nagy-e a baj, hanem az, hogy miért jutottunk ide és hogyan lábalunk ki belőle.

A kedvezőtlen makrogazdasági teljesítményadatok nem magyarázhatók a globális válsággal. Az ugyanazon külső hatásoknak kitett Lengyelország, Szlovákia, Románia 2,5−4 százalékos GDP-növekedést produkál. Exportpiaci részesedésünk csökkent, miközben az elmúlt fél évben a forint a zlotyval és a cseh koronával szemben is leértékelődött. A legalapvetőbb makrogazdasági mutatók kormányváltáskori értékeikkel való összevetéséből kiderül, hogy 2011-ben nem a múltból örökölt romló tendenciák folytatódtak. Kockázati megítélésünk 2010 tavasza óta számottevően romlott, ennek megfelelően a hitelkockázati minősítések rontására nem 2010 tavasza előtt, hanem 2011 végén került sor. A forint árfolyama 2011 végén több mint 10 százalékkal volt gyengébb egy évvel korábbi szintjénél.

A régió országainak növekedési ütem
(negyedév/negyedév, százalék)

Forrás: Eurostat

A liberális és keynesi elemekből egy inkonzisztens rendszer épült fel

A bajok fő forrását a közelmúltban és belső tényezőkben kell keresnünk. Az egykulcsos adó bevezetése, a magán-nyugdíjpénztári magánvagyonok államosítása, az őszi végtörlesztés, a munkaerőpiacról kiszorultak megélhetési alapjainak súlyos meggyengítése, valamint a szektorális különadók kivetése azok a konkrét intézkedések, amelyek döntő szerepet játszanak a negatív folyamatok magyarázatában. Ezen intézkedések egy része keresletélénkítő, másik része keresletszűkítő, egyes elemei liberális ihletésűek, mások viszont keynesi eszközökre hajaznak, amelyek között vannak piacellenes, etatista megoldások is. Belőlük egy inkonzisztens rendszer épült fel, ami unortodox gazdaságpolitika néven került be a szakmai szóhasználatba.

Döntően ez a gazdaságpolitika felel a válságból való kilábalás megbicsaklásáért. Nemcsak azért van szükség korrekcióra, mert a gazdaság teljesítményadatai azt mutatják, hogy a gazdaságpolitika legfőbb céljai (növekedés újraindítása, munkahelyteremtés stb) nem teljesültek, hanem pragmatikus megfontolások is a korrekció mellett szólnak. Az államfinanszírozási válság küszöbén pénzügyi mentőövért folyamodó magyar kormány aligha reménykedhet sikeres tárgyalásokban, ha új intézkedésekhez, de karakterében változatlan gazdaságpolitikához kér támogatást. Miért finanszíroznának a nemzetközi szervezetek egy olyan gazdaságpolitikát, amely a pénzügyi stabilitás megrendüléséhez és recessziós veszélyek megjelenéséhez vezetett?

Milyen elvárásaink lehetnek egy megváltozó gazdaságpolitikával kapcsolatban? Kész recept, konkrét intézkedéscsomag helyett − a teljesség igénye nélkül − néhány alapelv meghatározására törekszünk. Nem azt akarjuk meghatározni, hogy milyen konkrét elemek szerepeljenek és milyenek maradjanak ki a követendő gazdaságpolitikából. Megfogalmazunk viszont néhány általános − sok tekintetben a szigorúan vett gazdaságpolitika határain túlmutató − alapelvet, amelyek érvényre jutása elengedhetetlen része a gazdaságpolitika megújulásának.

1. A magántulajdon és a magánszerződések sérthetetlenségének elve

A piacgazdaság az egyének (jogszabályok keretein belüli) szabad megállapodásain alapul. Ha a tulajdon önkényesen kisajátítható vagy a már megkötött magánszerződésekbe harmadik fél kívülről beavatkozhat, akkor sérül az egyének szabad megállapodásokhoz való joga, és e jog meggyengüléséhez a gazdaság szereplői gyorsan alkalmazkodnak. Óvatosabbá válnak, napi döntéseik során számolni kezdenek a tulajdon szabadságát korlátozó "politikai kockázattal", ami elmaradt beruházásokban, a jövedelem eltitkolásában, egyeseknél a jövedelem értelmetlen felélésében, másoknál pedig éppenséggel a jövedelem vélelmezett megcsapolása ellen védő nagyobb biztonsági megtakarítási puffer létrehozatalában nyilvánul meg.

A visszamenőleges hatályú adókivetés, a magán-nyugdíjpénztári megtakarítások állami bekebelezése, a bankok és ügyfeleik közötti érvényes megállapodások menet közbeni megváltoztatása önmagukon túlmutató hatásúak. Minden gazdasági szereplő felé azt az üzenetet küldik, hogy nincsenek stabil játékszabályok, a gazdasági tevékenység jogszabályi környezete kiszámíthatatlan, a törvényes úton szerzett jövedelem megcsapolható. Figyelemre méltó, hogy az alaptörvény tartalmazza az ember és az emberi méltóság, valamint a köztársasági elnök sérthetetlenségének elvét, ám nem tartalmazza a tulajdon sérthetetlenségének elvét.

2. A fiskális fenntarthatóság hosszú távú biztosításának elve

Nagy előrelépés, hogy ma már nem azt az alapelvet kell deklarálni, hogy a kormány legyen elkötelezett a költségvetési hiány csökkentése iránt. Ez az elkötelezettség fennáll, a 2006 óta zajló hiánycsökkenés 2010-ben és 2011-ben is folytatódott. Mindaddig nem beszélhetünk azonban a fiskális fenntarthatóság hosszú távon történő érvényesüléséről, amíg a költségvetési hiánycélok teljesülése átmeneti hatású intézkedéseken (nyugdíjpénztári megtakarítások felélése, különadók) alapul. A 2011. évi "magyar trükk" nem megismételhető: jószerivel növekedés nélkül úgy javult a költségvetés helyzete, hogy közben számottevő adókiengedés történt. De mi lesz holnap, amikor az átmeneti hatások lecsengenek?

Éppen az a gazdaságpolitikai irányváltás egyik tartalmi eleme, hogy az átmeneti egyenlegjavító intézkedéseket tartós hatásúak váltják fel. A meglévő struktúrák keretei között az állam által nyújtott szolgáltatások volumenének csökkentésével érhető el tartós kiadásmegtakarítás. A szemünk előtt zajlik a kórházi kapacitások, a hallgatói keretszámok, az iskolák számának csökkentése. De létezik egy járatlan, sok konfliktussal terhelt másik út: a szolgáltatások mennyiségi zsugorítása helyett a meglévő rendszerek átalakítása. Az alacsonyan lógó gyümölcsök elfogytak a fáról. A hosszú távú fiskális fenntarthatósághoz a fáradságosabb, konfliktusosabb út maradt: a meglévő állami rendszerek mélységbeni átalakítása.

3. Méltányosság a munkaerőpiacról kiszorulóknak (a szociális fenntarthatóság hosszú távú biztosításának elve)

Feltétlenül helyes az a gazdaságpolitikai törekvés, ami az aktivitási ráta emelésére irányul. Az a politika azonban, amelyik a megélhetési feltételek ellehetetlenítésével próbálja visszakényszeríteni a munkaerőpiacra az onnan kiszorultakat, hibás helyzetértékelésen alapul. Nem azért alacsony Magyarországon a foglalkoztatás, mert a szociális ellátórendszer által nyújtott megélhetési lehetőségek aláássák a munkaerő-piaci visszailleszkedés szándékát.

A legtöbbek számára nincs szabad választás a munkaalkalom és a szociális ellátás igénybevétele között. Az évek óta munkanélküli, képzetlen munkavállaló elhelyezkedési esélyei minimálisak, függetlenül attól, hogy a szociális ellátórendszer milyen színvonalú szolgáltatást nyújt. Ma már látjuk, hogy a különböző nyugdíjas csoportok helyzetének felülvizsgálata vagy a munkanélküli-járadék folyósítási idejének lerövidítése nem eredményezett érdemi foglalkoztatásbővülést. Az ellátások visszavágásával nem bővíthető a foglalkoztatás.

A gazdaságpolitikának új módon kell viszonyulnia a munkaerőpiacról kiszorultakhoz. Nem munkakerülő, ügyeskedő potyautasokat, hanem leértékelődött (vagy létre sem jött) képzettségek hordozóit kell látniuk bennük, akik számára képzés, képzés, képzés, valamint a megteremtődő új munkahelyek nyújtják a kitörés lehetőségét. Hosszú távon lényegesen többe kerülhet egy visszaintegrálhatatlan munkaerőtömeg minimális szinten történő ellátása, mint a felzárkóztatási, képzési programok, amelyek eredményeként valóban emelkedhet az aktivitási ráta és mérséklődhet a szociális ellátórendszerre nehezedő nyomás.

4. A jegybanki függetlenség tiszteletben tartásának elve

Nem helyes úgy tekinteni a jegybanktörvényre, mint ami önmagában megteremti vagy lerombolja a jegybank függetlenségét. A törvények annyit érnek, amennyi megvalósul belőlük. A magyar gyakorlatban a korábbi jegybanktörvény egyértelmű előírásai ellenére a függetlenség sokszor súlyos mértékben csorbult. Politikai nyomásgyakorlás, a monetáris politikai döntéshozók politikai befolyásolási kísérlete az, ha kormányzati pozícióban lévő személyek fogalmazzák meg nézeteiket a kívánatos kamatszinttel kapcsolatban. Egy-egy kamatdöntés utólagos politikusi kommentálása is ellentmondásban áll a törvény betűjével és szellemével.

A jegybank alaptevékenységének végzéséhez szükséges információk visszatartása, az egyeztetési kötelezettség elmulasztása, a jegybanki döntéshozók alkalmazási feltételeinek menet közbeni változtatása sem a régi, sem a jelenleg hatályos jegybanktörvény alapján nem volna megtehető. Ebből következően Magyarországon a jegybanki függetlenség helyreállítása nem jogi újraszabályozást, hanem a függetlenséget sértő mindennapi gyakorlat megváltoztatását igényli. A jegybanktörvényről folyó jelenlegi vita (az esküről, a monetáris tanács létszámáról stb.) azt az illúziót kelti, hogy ha lesz egy jó jegybanktörvény, akkor a függetlenség tekintetében minden rendben lesz. Akkor lesz minden rendben, ha a monetáris politikai döntések kikerülnek a rövid távú politikai érdekek befolyása alól.

Konkrét intézkedések sokásaga kell még

Helyes volna, ha a gazdaságpolitikai döntéshozók kinyilvánítanák elkötelezettségüket ezen alapelvek tiszteletben tartása iránt. A szó azonban kevés. A tényleges gazdaságpolitikai fordulatnak tettekben kell testet öltenie.

Ahogy a magántulajdont, a szociális fenntarthatóságot vagy a jegybanki függetlenséget sértő első megnyilvánulásokat jó ideig kivételként, kilengésként kezeltük, a mérleg megvonásához most is időre van szükség. Sok olyan konkrét − a fenti alapelveket nem sértő − intézkedésnek kell megszületnie ahhoz, hogy nyugtázhassuk a gazdaságpolitikai fordulat tényleges bekövetkeztét.

A szerző a Budapesti Corvinus Egyetem docense, az MNB monetáris tanácsának korábbi tagja
(Az írás a lapban Szempontok egy gazdaságpolitikai irányváltáshoz címen jelent meg)