Amikor a Tinder, a mobilos társkereső alkalmazás 2012-ben elindult az amerikai egyetemi kampuszokon, gyorsan sláger lett. Bár az online társkeresés már a Match.com, a magányos szívek számára létrehozott weboldal 1995-ös indulása óta létezett, sokáig küzdött azért, hogy levetkőzhesse a kétségbeesés imázsát.
A Tinder azonban azzal az újítással, hogy a felhasználók egy egyszerű mozdulattal átnézhették a számtalan potenciális randipartner fotóit, egyszerűvé és szórakoztatóvá tette a dolgot. Hamarosan a Tinder és riválisai átalakították az udvarlást – írja a The Economist.
A Pew Research Centre tavaly közzétett jelentése szerint az amerikai felnőttek 30 százaléka használt már online társkereső szolgáltatást, köztük a 18 és 29 év közöttiek több mint fele. Ebben a korosztályban minden ötödik pár ilyen szolgáltatáson keresztül ismerkedett meg.
A használat a világjárvány idején megugrott, mivel a magányos, bezárkózott szinglik partnert kerestek.
A Tinder riválisának számító Bumble piaci kapitalizációja 2021 februárjában, az első kereskedési napon 13 milliárd dollárra (4576 milliárd forint) ugrott. Még abban az évben a Match Group, amely a Tinder, a Hinge és számos más társkereső értéke összesen megközelítette az 50 milliárd dollárt.
A Business of Apps nevű kutatócég szerint ma már világszerte nagyjából 350 millió embernek van társkereső alkalmazás a telefonján, a 2018-as 250 millióhoz képest. Júniusban a japán kormány pedig azt közölte, hogy saját párkereső alkalmazást indít, hogy a városban élő szingliket végre összehozza.
Az utóbbi időben azonban az online társkeresés elvesztette varázsát. Az alkalmazásokat tavaly 237 milliószor töltötték le világszerte, szemben a 2020-as 287 millióval.
Egy másik kutatócég, a Sensor Tower szerint azoknak a száma, akik legalább havonta egyszer használják őket, a 2021-es 154 millióról az idei második negyedévben 137 millióra csökkent. Augusztus 7-én a Bumble az áprilistól júniusig tartó negyedévben éves szinten mindössze 3 százalékos bevételnövekedésről számolt be, és az egész évre vonatkozó előrejelzését 1-2 százalékra csökkentette.
A részvények a zárás utáni kereskedésben harmadával zuhantak. Július 30-án a Match Group arról számolt be, hogy bevételei ugyanebben a negyedévben mindössze 4 százalékkal nőttek. A Bumble tőzsdei bevezetése óta mindkét vállalat piaci értéke zuhant. Ez azt tükrözi, hogy
a felhasználók egyre inkább kiábrándultak a társkereső alkalmazásokból, egyre kevesebben hajlandóak fizetni értük és egyre nagyobb az érdeklődés az offline alternatívák iránt.
Az egykor szórakoztatónak tűnő alkalmazások sokak számára a frusztráció forrásává váltak. A hálózati hatások, amelyek kezdetben az olyan szolgáltatásokat, mint a Tinder ösztönözték, és amelyekben a partnerek egyre szélesedő választéka egyre több felhasználót csábított, mára elkeserítővé váltak.
Óriási a férfiak fölénye a Tinderen, ami nem jó
A felhasználók morognak, hogy órákat töltenek azzal, hogy több tízezer profil között válogatnak. A Pew által megkérdezett nők fele azt mondta, hogy a kapott üzenetek száma túlterheli őket. Ezen az sem segít, hogy a Tinder-felhasználók 84 százaléka férfi. A nőknek szóló Bumble 61 százaléka szintén az erősebbik nemhez tartozik. Sok felhasználó a csalásoktól is tart.
A fiatalabb felnőttek különösen enerváltak, ha ezekről az alkalmazásokról beszélünk. Az Axios hírportál által tavaly megrendelt felmérés szerint az amerikai egyetemistáknak csak az ötöde használja őket legalább havonta egyszer.
Nem szórakoztató, kifejezetten felszínes és nagyon fárasztó
– panaszolja egy fiatal influenszer egy TikTok videóban.
A növekvő kétségbeesés jele a Marriage Pact, egy évente megrendezésre kerülő esemény, amelynek során a résztvevőknek egy „tartalék házastársat” találnak arra az esetre, ha a jövőbeli romantikus kísérleteik kudarcot vallanának. Ez a rendezvény már 88 amerikai egyetemi kampuszon van jelen.
Az árrés növelésére törekedve a társkereső alkalmazások fizetős fejlesztésekkel házalnak, hogy kiegészítsék a csekély reklámbevételeiket. A Hinge egy külön feedet kínál népszerű profilokkal, amelyekről úgy gondolja, hogy tetszhetnek a felhasználóknak, de azt követeli, hogy adjunk át 3,99 dollárt egy „rózsáért”, mielőtt cseveghetnénk velük.
Havi félezer dollárt is elverhetünk itt, de apad a kereslet
A Tinder fizetős csomagjai a havi 17,99 dollártól (amely korlátlan superlike-ot biztosít, és lehetővé teszi, hogy megváltoztassuk a tartózkodási helyünket) a borsos havi 499 dollárig terjednek, amely lehetővé teszi, hogy láthassuk a legnépszerűbb profilokat az alkalmazáson, és üzenetet küldjünk azoknak a felhasználóknak is, akikkel még nem volt matchünk.
Az online társkeresés már nem tűnik kétségbeesettnek tevékenységnek, de a felhasználók úgy tűnik, aggódnak, hogy befizetésért mit is kaphatnak cserébe. Csökken azoknak az embereknek az aránya, akik hajlandóak pénzt költeni a társkereső alkalmazásokra.
A Tinder fizetős felhasználóinak száma hét egymást követő negyedévben csökkent.
A társkereső alkalmazások jövőjére nézve azonban talán a legnagyobb veszélyt az jelenti, hogy a szinglik egyre nagyobb hányada offline keresi a szerelmet. Tavaly néhányan egy Pear nevű startup által készített „vízszínű” gyűrűt kezdtek el viselni, hogy ezzel is jelezzék, nyitottak az udvarlásra. A szinglik számára személyes eseményeket szervező Thursday nevű cég nagyjából 30 városra terjesztette ki szolgáltatását Stockholmtól Sydney-ig. Az lkalmazásuk csak csütörtökön működik, amikor az eseményeket tartják.
A romantika nem korlátozódik a bárokra. A futóklubok a sportos típusok találkozóhelyévé váltak. A főzőtanfolyamok is a partnerkeresés színhelyévé váltak
– mondja Julia Hartz, az Eventbrite jegyértékesítő platform főnöke.
Hasítanak a szingli rendezvények és a speciális appok
A szingli rendezvények látogatottsága 42 százalékkal nőtt 2022 és 2023 között. „Összeköt valakivel, élményben van részed, még akkor is, ha nem ő életed szerelme” – mondja Casey Lewis, az ifjúsági kultúrával foglalkozó blogger az ilyen eseményekről.
A társkereső alkalmazások keresik a módját annak, hogy visszacsábítsák a felhasználókat. Néhányan azt remélik, hogy a mesterséges intelligenciával majd ebben is segíthet. Whitney Wolfe Herd, a Bumble alapítója nemrégiben arról elmélkedett, hogy
az udvarlás jövője lehet, hogy az egyik ember mesterséges intelligenciával rendelkező robotja „randizik” a másikéval. Az egyik új alkalmazás, a Volar éppen ezt kínálja.
Idővel a társadalom talán hajlandó lesz a párkeresést is a gépekre bízni, de egyelőre nehéz elképzelni, hogy ez a stratégia kifizetődő lenne. A társkereső alkalmazások számára gyümölcsözőbb megközelítés lehet, ha szűkebb piacokra koncentrálnak.
A meleg férfiaknak szóló Grindr továbbra is gyorsan növekszik, ahogy a Feeld is, amely a poliamorokat célozza meg. Az elmúlt néhány évben a Match Group a meleg férfiaknak (Archer), az egyedülálló szülőknek (Stir), az etnikai kisebbségeknek (BLK, Chispa) és a sznoboknak (The League) szóló alkalmazásokat is indított. A márkák e portfóliójából származó bevételek éves szinten 17 százalékkal nőttek 2024 második negyedévében. Amellett, hogy az ilyen alkalmazások kisebb partnerkörrel rendelkeznek, közösségként is szolgálnak a hasonlóan gondolkodó emberek számára.
A randizás luxus, a fiatalok inkább egyedül halnak meg
Csodálatos háromfogásos vacsora a Dunára néző étteremben, sétahajózás a folyón, és ha minden jól megy, akkor talán az első csók is elcsattan – így képzeli el a filmeken nevelkedett társadalmunk az első randik nagy részét. Aztán megkapjuk a horribilis összegű számlát, és egyből szembejön a valóság. A Z-generáció azonban hiába vágyik az álomrandevúra, ha az a megélhetésébe kerül.Egy 31 éves seattle-i kommunikációs tanácsadó és tartalomkészítő azt nyilatkozta, hogy tavaly nagyjából 1500 és 2000 dollár közötti, azaz nagyjából 540-720 ezer forintnak megfelelő összeget költött el randizásra. Az italoktól és ételektől kezdve a különböző koncert- és színházjegyeken át a fuvarig mindenre rászánta ezt a tetemes mennyiségű összeget a siker érdekében. De hiába: továbbra sem került a közelébe annak, hogy párkapcsolatban éljen.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!