A Napi Gazdaság hétfői számának cikke
Trippon Mariann, a CIB Bank vezető elemzőjének írása
Naponta érkeznek a rossz hírek: magas és emelkedik az infláció, csökken az ipari termelés, visszaesik a kiskereskedelmi forgalom, 10 százalék felett áll a munkanélküliségi ráta. Ha azonban kicsit hátralépünk, és távolabbról tekintünk a gazdaságra, az ország legnagyobb problémáját az alacsony növekedés(i potenciál) és a magas − bár csökkenő − adósság kettőse jelenti.
Gyorsulva csökken a növekedési potenciál
A KSH napokban közzétett GDP-adataiból kiderült: az év második három hónapjában gyorsult és kiterjedtebbé vált a gazdasági visszaesés, és a harmadik negyedév kezdete sem biztat sok jóval. Az év egészében a legfrissebb piaci konszenzus szerint 1 százalékkal zsugorodik a gazdaság, miközben a jövő évre vonatkozó prognózisokat is folyamatosan lefele korrigálják a szakértők. Mára a kormány 1,6 százalékos növekedési előrejelzése ténylegesen a "tündérmese" kategóriába tartozik; egyre többen gondolják, hogy ahhoz is szerencse kell, hogy 2013-ban újra pozitív tartományba kerüljön a reálnövekedési ütem. Igazából azonban nem meglepő, hogy idén recesszióba csúszik a magyar gazdaság. Lassul a globális növekedés, az euróövezet recesszióban van, fő exportpiacunk, Németország is érezhetően veszít lendületéből, és a régió szinte összes gazdasága növekedési problémákkal küszködik. Ilyen körülmények között az lenne különös, ha a kis, nyitott magyar gazdaság − függetlenítve magát a nemzetközi trendektől − dübörögne.
A valódi probléma nem az, hogy most nincs növekedés, hanem hogy jelenleg a gazdaságban nincs meg az a potenciál, amely lehetővé tenné azt, hogy kedvezőbb külső feltételek esetén gyorsuló növekedési pályára álljon. A magyar gazdaságban akkor is lanyha maradna a növekedési ütem, ha a világgazdaság szárnyalna. Szaknyelven szólva: alacsony a gazdaság potenciális növekedési üteme.
Persze a problémák nem ma kezdődtek, az azonban tény, hogy az elmúlt néhány évben gyorsuló ütemben romlik a növekedési potenciál. A globális krízis előtti 3 százalék körüli potenciális növekedési ütem enyhén szólva sem volt kiemelkedőnek tekinthető, az azonban kifejezetten elkeserítő, hogy mára ez optimista becslések szerint 2 százalék körüli szintre, a pesszimista verzió szerint pedig bőven 1 százalék alatti értékre esett. Ez az a maximális növekedési ütem, amely mentén a gazdaság hosszabb távon egyensúlyi pályán tud bővülni. Olyan pályán, amely nem eredményezi a külső és belső egyensúlyi pozíció újbóli felborulását, nem az állam túlköltekezése, nem a magánszektor túlzott eladósodása táplálja, nem pörgeti fel az inflációt.
Legalább 20-25 százalékos beruházási ráta kellene
Magyarországot a globális válság legyengült állapotban − egy drasztikus költségvetési kiigazítás kellős közepén − találta, így nem meglepő, hogy 2009-ben régiós versenytársainknál nagyobb mértékben zuhant a GDP. Az azonban már komoly fundamentális problémákat sejtet, hogy a jelentősebb visszaesés ellenére a 2010−2011-es kilábalás is gyengébb volt. Az EU egészében 2012 elejére a GDP szintje újra elérte a válság előttit, miközben hazánkban még bőven alatta van, de a növekedés szerkezete is azt sugallja, hogy a magyar gazdaság eltérő pályán mozog. A régió legtöbb országában − a legsúlyosabb egyensúlytalanságok kiigazításával küzdő néhány balti ország kivételével − beindult a hitelezés, nőnek a beruházások, és a belső fogyasztás teljes növekedéshez való hozzájárulása legalábbis semleges. Itthon a növekedés egyetlen motorja 2011-ben a nettó export (és a készletfeltöltés) volt, a lakossági fogyasztás csökken, csakúgy, mint a közösségi fogyasztás, a beruházások pedig mintha megállíthatatlanul esnének.
A beruházási ráta − azaz a beruházások GDP-hez viszonyított aránya − 17 százalék alatt áll (1995 óta nem volt ilyen mélyen), a vállalati szektor beruházásai lényegében csak az amortizációt fedezik, a termelőkapacitások bővülése egyszerűen leállt. A néhány nagy autóipari beruházástól eltekintve egész egyszerűen nincs olyan terület, ahol pozitív folyamatokat látnánk, a "Mercedes-hatás" pedig önmagában nem elegendő ahhoz, hogy az összes többi ágazat kiábrándító teljesítményét ellentételezze.
A beruházások folyamatos csökkenése elsősorban nem azért aggasztó, mert jelenleg lefelé húzza a növekedést, hanem azért, mert ha ma nincsenek beruházások, néhány év múlva nem lesz, ami "termőre forduljon". Konzervatív számítások szerint egy hazánkhoz hasonlatos gazdaságnak 20−25 százalék közötti beruházási rátára lenne szüksége ahhoz, hogy egészséges ütemben tudjon növekedni, vagyis a beruházások jelenlegi alacsony szintje a hosszú távú növekedési lehetőségeket ássa alá, rontja az ország növekedési potenciálját.
Vitathatatlan, hogy a gyenge gazdasági teljesítmény és a beruházások csökkenése mögött külső okokat is találunk, hiszen kis, nyitott gazdaságként ki vagyunk téve a globális konjunktúra változásainak: a kereslet gyengülése, az alacsony kapacitáskihasználtság, a bizonytalan gazdasági kilátások itthon és a fő exportpiacainkon egyaránt hozzájárulnak a beruházások elhalasztására vonatkozó vállalati döntésekhez. A problémák azonban túlmutatnak az egyszerű ciklikus faktorokon, és ezt a globális versenyképességi rangsorban való jelentős visszacsúszásunk is igazolni látszik. (A World Economic Forum legfrissebb versenyképességi rangsorában Magyarország tizenkét helyet visszacsúszva az 52. helyen tanyázik.) A beruházások zuhanása mögött komoly szerepe van a bizalom összeomlásának, a kiszámíthatatlan gazdálkodási, jogi, szabályozói környezetnek is, amelyek megoldása azonban a külső környezettel ellentétben a (gazdaság)politika hatáskörébe tartozik...
Bizalomra volna szükség
A szabad szemmel alig látható − és a beruházási trendek alapján tovább csökkenő − potenciális növekedési ütemhez egy tetemes adósságállomány társul. A nemzetgazdaság bruttó külső adóssága 2010-ben meghaladta a GDP 140 százalékát, a nettó külső adósság pedig az 50 százalékát. Az államháztartás GDP-arányos teljes adóssága 80 százalék körül mozog. Az utóbbi nemzetközi és európai összehasonlításban nem számít kiugróan magasnak, külsőadósság-mutatóink pedig az elmúlt időszakban szintén javulnak, de továbbra is igaz: mind külső-, mind pedig államadósság-mutatóink olyan szinten állnak, ami hosszú távon nem fenntartható, de legalábbis nem egészséges; olyan szintek közelében mozognak, amelyek már rövid távon sem segítik, hanem rombolják a növekedést.
A globális válság egyik nagy tanulsága, hogy régiónkban − de általában véve is igaz ez a kis, nyitott gazdaságokra − a korábbi külső egyensúlyhiányra, külső eladósodásra épülő növekedési stratégiák ma már nem fenntarthatóak.
Az adósságot tehát le kell építeni, a legkönnyebb út azonban számunkra sajnos nem járható. A jelenlegi globális helyzetben egy olyan gyors növekedési ütem elérése, amely mellett fájdalommentesen leépíthető az adósság, még egy erős gazdaság számára is komoly kihívást jelent, egy hazánkhoz hasonló strukturális problémákkal küzdő gazdaság számára pedig rendkívül nehéz lenne az adósság "kinövése". Ha egy recesszióban lévő, és 0 százalék körüli potenciális növekedési ütemmel rendelkező ország próbálkozik agresszív adósságleépítéssel és kiigazítással, annak a végeredménye − ahogy Görögország és Spanyolország esetében is láttuk − az adósságcsapda és deflációs spirál kialakulása.
Nem vitatható, hogy a feladat nem egyszerű, hiszen meg kellene találni a növekedés és az adósságleépítés közötti kényes egyensúlyt. Az egyik legsürgetőbb feladat a növekedési potenciál emelése, ami azonban sajnos nem megy egyik napról a másikra. Ehhez komoly strukturális átalakításokra, a versenyképesség javítására van szükség, ami hosszú évek kemény, kitartó munkájával érhető csak el. A probléma az, hogy az adósságot az alatt az idő alatt is finanszírozni kell − lehetőleg elfogadható költséggel −, amíg ez az átalakítási folyamat zajlik. Ehhez pedig bizalomra van szükség, aminek sajnos szintén híján vagyunk, és elcsépelt igazság: a bizalmat elveszíteni könnyű, visszaszerezni sokkal nehezebb. Egy gazdaságpolitikai fordulat ehhez természetesen elkerülhetetlennek látszik, rövid távon azonban van egy trükk, amely segíthet: IMF-megállapodás a neve.
Trippon Mariann, a CIB Bank vezető elemzője