Szépen csorog lefelé hétfőn az euró-forint keresztárfolyam, a magyar deviza két egységgel (fél százalékkal) erősödik a pénteki záráshoz képest. Kora délelőtt 411,6 körül mozgott a jegyzés, a pénteken érkezett pozitív hitelminősítői döntés után még bőven lehet tér a további erősödésre.

Nem sokkal 10 óra után már 411 forint alatt jegyezték az eurót. 

Kép: Economx

Az MBH Elemzési Centrum értékelése szerint a Fitch azért javított a besoroláshoz rendelt kilátás javításán (negatívról stabilra) mert láthatóan sokkal nagyobb hangsúlyt fektetett a Moody’s-hoz képest arra, hogy a magyar külső egyensúlyi pozíció sokat javult az elmúlt két évben, és a költségvetésben is érdemi konszolidáció látható idén. A növekedési kilátásaink ugyan romlottak (elsősorban a roppant gyenge külpiaci konjunktúra miatt), de az egyensúlyi mutatóink egyáltalán nem adtak volna okot leminősítésre.  

Ugyanakkor a Fitch szakértői felhívták rá a figyelmet, hogy a 2026-os parlamenti választás előtt továbbra is bizonytalanság övezi a kormány politikai mixét, itt a politikai prioritások és a kockázatcsökkentés egyensúlyát feltételezi a Fitch Ratings, és továbbra is arra számítanak, hogy korlátozott lesz az uniós forrásokhoz való hozzáférés – jelezte reggeli befektetői hírlevelében az Equilor.

Mi mozgathatja az árfolyamot a héten?

Kedden (december 10.) teszi közzé a KSH a novemberi inflációs adatokat. Az előző havi 3,2 százalékos éves árindexváltozás után 3,7 százalék lehetett novemberben az infláció az elemzők várakozásai szerint. Az adat a szokásosnál kisebb jelentőséggel bír, a jegybank számára most a forint árfolyam alakulása lehet lényegesebb. 

Szerdán pedig az Egyesült Államokban is közzéteszik a fogyasztói árváltozásról szóló adatokat, a prognózis szerint az októberi 2,6 százalék után novemberben 2,7 százalékos volt az infláció

Marad izgalom csütörtökre is, kamatról dönt december 12-én az Európai Központi Bank, a legvalószínűbb a 25 bázispontos kamatvágás. 

A héten beérkező adatok mellett az euró-dollár mozgás lehet befolyással a forint árfolyamára, a hétfő délelőtti euró-erősödés egyelőre kedvez a magyar devizának. 

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!