A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 190,57 pontos, 0,24 százalékos emelkedéssel, 80 530,65 ponton, új történelmi csúcson zárt szerdán. A részvénypiac forgalma 14,0 milliárd forint volt, a vezető részvények a Mol kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest.
Szemán Péter, az Equilor Befektetési Zrt. elemzője az MTI-nek elmondta:
átlag feletti forgalom mellett új történelmi csúcson zárt a a BUX. Az olajárak emelkedése támogatta a Mol erősödését, a kisebb kapitalizációjú cégeknél pedig folytatódott a 4iG ralija, a keddi 8,9 százalék után a papír árfolyama 3,6 százalékkal erősödött szerdán.
A Mol 44 forinttal, 1,65 százalékkal 2716 forintra erősödött, 1,9 milliárd forintos forgalomban.
Az OTP-részvények ára 20 forinttal, 0,09 százalékkal 22 080 forintra csökkent, forgalmuk 8,7 milliárd forintot tett ki.
A Magyar Telekom árfolyama 12 forinttal, 0,92 százalékkal 1292 forintra esett, forgalma 486,5 millió forint volt.
A Richter-papírok árfolyama 50 forinttal, 0,46 százalékkal 10 750 forintra gyengült, a részvények forgalma 1,4 milliárd forintot ért el.
A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 6944,02 ponton zárt szerdán, ez 71,14 pontos, 1,04 százalékos emelkedés a keddi záráshoz viszonyítva.
Ha elmúlik karácsony, brutálisan kilőhet a benzin ára
Tovább növekszik jövő év januárjától a benzin és a gázolaj jövedéki adója, melyről még októberben rendelkezett a kormány egy adótörvény-módosítással. Erről itt olvashatnak többet >>>Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!