Bár az amerikai jegybank szerepét betöltő FED szerdán este teszi közzé döntését, a befektetők attól tartottak, hogy Donald Trump amerikai elnök politikája magas kamatokkal és költségvetési deficittel fog járni, ugyanakkor úgy tűnik, hogy ez nem lesz így, és ez hajtotta a tőzsdéket, így a BUX-ot is a hét elején.
Szerző(k): L. K.Az elemző szerint a negatív korrekciós hullámban lévő Mol esetén a 2824 forintos támaszra és a 2824 forintos ellenállásra érdemes figyelni.
Szerző(k): EconomxVegyesen teljesítettek a nap végére az előző napi záráshoz képest a vezető részvények. A MOL és az OTP kissé gyengült, a Richter és a Telekom jobban zárt.
Szerző(k): EconomxA tavaly megvásárolt éves vármegyei és országos autópálya-matricák már csak péntek éjfélig érvényesek. Ez az információ már egyáltalán nem újdonság, az autósok többsége azonban most eszmél rá a változásra, dacára annak, hogy naponta vagy hetente használ fizetős útszakaszt.
Szerző(k): Z. B.A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe 0,19 pontos emelkedéssel 84 964,14 ponton nyitott kedden. A hétfői záráshoz képest ez minimális erősödés.
Szerző(k): Z. B.Teljesen elgáncsolta a nemzetközi piacokat a DeepSeek, ami akár alapjaiban értékelheti újra a befektetők AI-startupokba vetett hitét. A BÉT-nek esélye sem volt az árral szemben úszni.
Szerző(k): Z. B.A pesti részvényindex pluszban áll a pénteki záróértékhez képest.
Szerző(k): EconomxKissé csökkenő forgalom mellett emelkedett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, pénteken a BUX 85 171,51 ponton zárt, 0,34 százalékkal magasabban, mint egy héttel korábban.
Szerző(k): H. A.Újabb vállalattal bővült a SZÉP-kártyát elfogadó helyek listája.
Szerző(k): Economx