December 25-én, daganatos megbetegedésben 94 éves korában elhunyt a japán cég felemelkedését levezénylő Szuzuki Oszamu, aki közel ötven éven át vezette a családi nevet viselő autógyártót. Oszamu többek között az indiai és magyarországi gyártás beindításával világmárkává fejlesztette a felesége nagyapja által alapított céget.
A pályáját bankérként kezdő Oszamu Matsuda 1930. január 30-án született. A Suzuki családba beházasodva japán szokás szerint szerint felvette felesége családnevét, hogy fiú örökös híján ő vigye tovább a nevet és a hozzá kapcsolódó céget.
- 1958-ban kezdett a családi autós cégben dolgozni, majd két évtized múlva a vállalat elnöke lett.
- Az 1970-es évek végén ő győzte meg a Toyotát, hogy szállítsanak a Suzuki részére modern, tiszta erőforrásokat, áthidalva azt az időszakot, amíg a Suzuki kifejlesztette a frissen bevezetett emissziós szabályozásoknak megfelelő, saját motorjait.
- 1979-ben a vezetése alatt mutatkozott be a nagy sikert arató Suzuki Alto, később ütőkártyaként is értékes volt, amikor a Suzuki 1981-ben összebútorozott a General Motors-zal.
Oszamu 2016-ban adta át a vezérigazgatói posztott fiának, Szuzuki Tosihirónak. Ezt követően öt éven át maradt az igazgató tanács elnöke, élete utolsó három évében pedig tanácsadóként segítette a cég munkáját.
India meghódítója
Szuzuki Oszamu irányítása alatt a cég az olcsó, kisméretű járművek piacára összpontosított, amit külföldi piacokra is kiterjesztett. Szuzuki legnagyobb üzleti sikere az 1980-as évek elején az indiai kormánnyal megkötött partnerség volt, melynek eredményeként mára az ország személyautó-piacának 40 százalékát adja a Suzuki indiai leányvállalata.
1981-ben egy véletlen folytán tudta meg a japán gyártó, hogy az indiai Maruti autógyártó partnert keres. Miután több lehetséges cég is elutasította az indiaiak közeledését – akkoriban Indiában évente pár tízezer autót adtak el, így az autóiparban senki nem vette komolyan az országot –, Szuzuki-szan személyesen kereste meg a Marutit – írja a vezess.hu
Nyolc hónappal később aláírták a szándéknyilatkozatot, 1983-ban pedig kijött a Suzuki Alto alapjaira épülő Maruti 800, amellyel azonnal meghódították a piacot.
Az indiai beruházás költsége kitette a cég egy teljes éves forgalmát, állítólag azt motiválta Szuzuki Oszamut a projekt megvalósításában, hogy ők legyenek „a világ valamely pontján a legnagyobb" autógyártók.
A magyarországi bázis
Az 1991-ben alapított, japán többségi tulajdonban álló Magyar Suzuki Zrt. felügyelete mellett 1992 nyarán az esztergomi üzemben is (az egyetlen európai Suzuki gyárban) megindult a gyártás. Idén év elején pedig a 4 milliomodik jármű is legurult a futószalagról. A működésének első két évtizedében
- a Swift mellett
- a Wagon R+,
- az Ignis,
- az SX4
- és a Splash készült a magyarországi gyártósoron.
Jelenleg Vitara és S-Cross szabadidőjárműveket gyárt Esztergom a teljes európai piacra.
Szuzuki Oszamu több alkalommal járt Magyarországon, és Orbán Viktorral is többször találkozott. Esztergom városától díszpolgárságot is kapott, a haláláról a város polgármestere is megemlékezett.
Orbán kézfogással pecsételte meg barátságunkat a Suzukival
Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn a Karmelita kolostorban tárgyalt Toshihiro Suzukival, a japán Suzuki Motor Corporation cég elnök-vezérigazgatójával – közölte Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke. Bővebben >>>Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!