Az elemzők által várt stagnálás helyett lassult a németországi infláció januárban a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis előzetes adatokon alapuló pénteki jelentése szerint.
Januárban Németországban a fogyasztói árindex 2,3 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Egy hónappal korábban, decemberben 2,6 százalékon, 11 havi csúcson állt az éves infláció, és az elemzői konszenzusban 2,6 százalékos adat szerepelt januárra is.
Havi bázison 0,2 százalékkal csökkent a fogyasztói árindex januárban, szemben az elemzők által várt 0,1 százalékos növekedéssel. Egy hónappal korábban, decemberben 0,5 százalékkal emelkedett a fogyasztói árindex havi összevetésben.
A Destatis közleménye szerint Németországban éves összevetésben az energiaárak 1,6 százalékkal estek december után januárban is, eközben az élelmiszerárak lassuló ütemben, 0,8 százalékkal emelkedtek éves bázison a decemberi 2,0 százalékos drágulást követően. A szolgáltatások ára decemberben 4,1 százalékkal, januárban pedig 4,0 százalékkal nőtt.
A gyakran volatilis energiaárak és élelmiszerárak nélkül számított éves maginfláció a decemberi 3,3 százalék után januárban 2,9 százalékon állt.
Az uniós összehasonlítási célokra kalkulált HICP harmonizált fogyasztói árindex-emelkedés mértéke éves bázison az elemzői várakozásokkal és az előző havival megegyezően, 2,8 százalékon állt januárban, havi összevetésben pedig ugyancsak az elemzői várakozásokkal összhangban 0,2 százalékos csökkenést regisztráltak a decemberben jegyzett 0,7 százalékos emelkedést követően.
Nagy Márton tanácsokat adott a németeknek, hogyan állíthatják helyre gazdaságukat
A nemzetgazdasági miniszter szerint Németország gazdasága csak akkor térhet vissza a helyes útra, ha változtat a jelenlegi irányvonalán.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb

Változik a saját autó birtoklásának szabálya

Döntöttek: a nőket is behívják kötelező katonai szolgálatra

Ide menekülnek a BMW mérnökei, elképesztő dologra készül a Xiaomi

Zivatarok és szél csap le hét vármegyére - sárga figyelmeztetést adtak ki

Elfogták a dél-alföldi orvos-patikus gyógyszermaffiát

Bod Péter Ákos: A régi árak nem térnek vissza, az állam túlságosan beavatkozott

Határozott ítéletet mondtak a magyarok az EU-ról

Levelet írt Varga Mihály Orbán Viktornak, már nem lehet sok hátra az MNB-alapítványoknak

Aki túlárazza a lakását, saját maga alatt vágja fejszével a fát
