Átrendeződésekről és jogkörök szűkítéséről döntött a kormány, miután kedden módosította a miniszterek feladat- és hatáskörét. A Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter, Rogán Antal szerepét például az általános politikai koordinációban, Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszterét pedig a stratégiai ügyek koordinációjában tették kizárólagossá – írta meg a hvg.hu.
Csütörtök este pedig újra hozzányúltak a rendelethez: ezúttal Orbán Viktor miniszterelnök politikai igazgatóját, Orbán Balázst helyezték át. Helyzete sajátos: se nem miniszter, se nem kormánytag, de jelentős önállósággal bír, helyettes államtitkári rangú beosztottat is kapott. Nem felettese egyik miniszter sem, de a jogszabály úgy fogalmaz, hogy
„tevékenységét az általános politikai koordinációért felelős miniszter által vezetett minisztérium segíti”.
A miniszterelnök politikai igazgatója útján történő feladat- és hatáskörgyakorlás rendjét e tárca szervezeti és működési szabályzata állapítja meg, és az határozza meg a politikai igazgatónak alárendelt szervezet főosztályait, osztályait is. Ez a minisztérium eddig a Rogán-féle Miniszterelnöki Kabinetiroda volt, péntektől viszont már a Gulyás vezette Miniszterelnökség:
ide helyezik át Orbán Balázs apparátusát.
A lap megjegyzi, azt nem lehet tudni, hogy ez jelent-e bármilyen változást a kormányfő bizalmasának tényleges szerepét illetően, de
ez Rogán Antal kabinetfőnök számára legalábbis formálisan újabb hatáskörcsökkentés.
Átalakította Orbán Rogán szerepét, másokhoz kerültek a technikai ügyek
A kormánytagok feladatainak újraosztásával a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter szerepe módosult: az eddig általa felügyelt technikai és operatív ügyek más miniszterekhez kerültek, míg ő az általános politikai koordinációra összpontosíthat. Bővebben.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb

Lázár János: Főúr kancát keres, hogy ne legyen magányos

Még azelőtt bukhat a kormányfő, hogy a hatalom a kezébe kerülne

Volt NATO-tábornok: 2027-ben törhet ki a világháború, de már idén is nagy baj lehet

Ismét tárgyalóasztalhoz ülnek az amerikaiak és az oroszok: jöhet a fekete-tengeri tűzszünet?

Botrány, román hallgatók tömegei rövidítették meg a diákhitel központot

Leválasztanak minket? Trump és Putyin kézfogása átrajzolhatja a geopolitikai határokat

Rohamtempóban szállítják le az autókat, hogy elkerüljék a vámokat

Kidobhatjuk elavult számítógépünket: íme a Microsoft rossz híre

Olcsóbb az olaj: 16,8 százalékkal zuhant a nyeresége a világ vezető olajfeldolgozójának
