A Fidesz alelnök-pártigazgatója szerint a tavalyi év rendkívüli politikai sikereket hozott, és bár a pártja jövőbeli helyzetét nem látja borúlátóan, úgy véli, a döntéshozatali tempón és a reakcióidőn javítaniuk kell. Véleménye szerint Magyar Pétert Brüsszelből irányítják.
Szerző(k): T. E.Nyilvánossá vált a kormányfő, a köztársasági elnök, és számos más, vezető politikus vagyonnyilatkozata, amelyeket január 31-ig kellett leadniuk. Minden érintett betartotta a határidőt.
Szerző(k): L. K.Tavaly jelentősen nőtt a NÚSZ Zrt. bevétele, az útdíjak után 804 milliárd forintot fizetett be a fenntartó cég a magyar költségvetésbe. Mindenesetre több e-matricát vettünk, mint amennyien Magyarországon élünk.
Szerző(k): Sarkadi-Illyés CsabaRogán Antaltól kezdve Donald Trumpon át az 1200 milliárd forintos áfahiányig sok téma előjöhet a csütörtöki kormányinfón.
Szerző(k): Sarkadi-Illyés CsabaA kormányzat szerint tartózkodni kell a pánikkeltő, az állampolgárokat félrevezető, megalapozatlan információk terjesztésétől. A bejelentésekből úgy tűnik, az elmúlt két hétben 300 ezren lettek digitális állampolgárok.
Szerző(k): Sarkadi-Illyés CsabaTíz nap telt el azóta, hogy az Egyesült Államok távozó adminisztrációja szankciós listára tette Rogán Antalt. Konkrétumokról azóta sem tudunk, Polt Péter legfőbb ügyész a rendőrséghez fordult.
Szerző(k): Sarkadi-Illyés CsabaTovább görgeti a korrupciós vonalat az Egyesült Államok budapesti nagykövetsége, most azoknak üzent, akik esetleg üzleti kapcsolatban állnak a miniszterrel, hogy vizsgálják felül érdekeltségeiket.
Szerző(k): L. K.Az amerikai külügyminisztérium tájékoztatója szerint a szankciók végső célja nem a büntetés, hanem a viselkedés pozitív irányba való változtatása. A magyar kormány jogi lépéseket helyezett kilátásba Donald Trump hivatalba lépése után. Amerikából is több kemény kritikát kapott a döntés.
Szerző(k): Vermes ÁdámA Biden-adminisztráció pénzügyminisztériumának Külföldi Vagyonellenőrzési Hivatala (OFAC) szankciós listára tette a Miniszterelnöki Kabinetiroda miniszterét. Gulyás Gergely szerint a távozó amerikai nagykövet, David Pressman kisstílű bosszújáról van szó.
Szerző(k): Gulyas Ábel