Sokak számára meghökkentő eredménnyel zárult egy friss kutatás, miszerint óriási egészségügyi rizikófaktorral járhat a cukros üdítőital rendszeres fogyasztása:
ebből napi egy vagy több pohárnyi elfogyasztása ugyanis ötszörösére növelheti a daganat kialakulásának kockázatát. Főleg a nőknél.
Az újonnan zárult vizsgálat értelmében azoknál, akik gyakran fogyasztanak hozzáadott cukrot tartalmazó italokat, sokkal nagyobb eséllyel alakulhat ki rák, mint azoknál, akik havonta legfeljebb egyszer vagy egyszer sem fogyasztanak az ilyen szomjoltóból – számol be a Dívány.
Elsősorban a szájrákos megbetegedések számát növelik a cukros üdítők, és főként a nők körében.
Ami még nyugtalanító, hogy a megnövekedett kockázat még azokra is jellemző volt, akik nem dohányoztak vagy nem fogyasztottak rendszeresen alkoholt, amelyekről köztudott, hogy növelik a szájrák esélyét. Az édesítőszeres változatokra nem tért ki az elemzés.
Noha a pontos magyarázat még várat magára, a magas fruktóztartalmú kukoricaszirup, amely a cukor egy fajtája, összefüggésbe hozható a fogínybetegségekkel. Ezenfelül
a szirup fokozhatja a baktériumok felhalmozódását a szájban, ami gyulladást és sejtelváltozásokat, majd rákot okozhat.
Abban az esetben, ha három héten belül nem gyógyuló duzzanatok, csomók, piros vagy fehér foltok jelennek meg a szájban, valamint a fogak kilazulnak, illetve torokfájás vagy nyelési nehézség jelentkezik, javasolt orvoshoz fordulni, mert az a rák árulkodó jele lehet – tanácsolták.
Gyalázatos számok: rosszak a magyar rákbetegek túlélési esélyei
Az OECD legfrissebb rákügyi országprofilja szerint a daganatos betegek halálozása 32 százalékkal meghaladta az uniós átlagot, lakosságarányosan kevés a CT- és az MR-készülék, és a gyermekkorú rákbetegek száma is Magyarországon a legmagasabb. Részletek.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb

Lázár János: Főúr kancát keres, hogy ne legyen magányos

Még azelőtt bukhat a kormányfő, hogy a hatalom a kezébe kerülne

Volt NATO-tábornok: 2027-ben törhet ki a világháború, de már idén is nagy baj lehet

Ismét tárgyalóasztalhoz ülnek az amerikaiak és az oroszok: jöhet a fekete-tengeri tűzszünet?

Botrány, román hallgatók tömegei rövidítették meg a diákhitel központot

Leválasztanak minket? Trump és Putyin kézfogása átrajzolhatja a geopolitikai határokat

Rohamtempóban szállítják le az autókat, hogy elkerüljék a vámokat

Kidobhatjuk elavult számítógépünket: íme a Microsoft rossz híre

Olcsóbb az olaj: 16,8 százalékkal zuhant a nyeresége a világ vezető olajfeldolgozójának
