Március 25-i hatállyal Demkó-Szekeres Zsolt általános elnökhelyettes váltja Bugár Csabát a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) szakmai felügyelete alá tartozó Magyar Államkincstár (MÁK) elnöki pozíciójában – közölte az NGM az MTI-vel szerdán.
Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter köszönetét fejezte ki Bugár Csabának az elmúlt évek kitartó lelkiismeretes munkájáért, egyúttal kiemelte, hogy Bugár Csaba több évtizedes tapasztalatára, szakértelmére más területen a jövőben is számít – írták.
A Diákhitel Központ Zrt.-ben vezérigazgató-helyettesként részt vett a kedvezményes diákszámlaprogram megvalósításában. 2023-tól a Magyar Fejlesztési Bank Zrt. üzleti vezérigazgató-helyettese volt. A MÁK általános elnökhelyetteseként a kiemelt fejlesztési projektek megvalósítását, az adatvagyon-gazdálkodási, illetve a folyamat- és kockázatmenedzsment feladatok ellátását felügyelte.
A nemzetgazdasági miniszter Demkó-Szekeres Zsolttól elvárja, hogy vezetése mellett a MÁK a költségvetés végrehajtása során továbbra is biztosítsa a pénzforgalom és az elszámolások zavartalan lebonyolítását és a likviditás hatékony menedzselését. A magyar családok és a nyugdíjasok védelme érdekében továbbá elvárja a Vidéki Otthonfelújítási Program keretében nyújtott támogatások, az állampapír kamatok, valamint a nyugellátások és a nyugdíjasok számára biztosított áfavisszatérítés gördülékeny kifizetését.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb

Még azelőtt bukhat a kormányfő, hogy a hatalom a kezébe kerülne

Lázár János: Főúr kancát keres, hogy ne legyen magányos

Volt NATO-tábornok: 2027-ben törhet ki a világháború, de már idén is nagy baj lehet

Botrány, román hallgatók tömegei rövidítették meg a diákhitel központot

Leválasztanak minket? Trump és Putyin kézfogása átrajzolhatja a geopolitikai határokat

Ismét tárgyalóasztalhoz ülnek az amerikaiak és az oroszok: jöhet a fekete-tengeri tűzszünet?

Kidobhatjuk elavult számítógépünket: íme a Microsoft rossz híre

Rohamtempóban szállítják le az autókat, hogy elkerüljék a vámokat

Olcsóbb az olaj: 16,8 százalékkal zuhant a nyeresége a világ vezető olajfeldolgozójának
