A nemzetgazdasági miniszter szerint Németország gazdasága csak akkor térhet vissza a helyes útra, ha változtat a jelenlegi irányvonalán.
Szerző(k): T. E.Tavaly a magyar GDP-növekedés az uniós középmezőnyben volt, de 2025-ben már az élmezőnyben lesz a 3 százalék körüli növekedés – közölte a nemzetgazdasági miniszter.
Szerző(k): Z. B.Január 7-én a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) az állam kérésére törölte terméklistájáról a kárpótlási jegyeket, ezzel az államosítások idején vagyonukat vesztett állampolgároknak részleges kárpótlást nyújtó értékpapír elvesztette utolsó felhasználási lehetőségét.
Szerző(k): T. E.A vendégéjszakák száma 8,4, a vendégeké 11 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit a KSH friss közlése alapján. A belföldi vendégek által eltöltött éjszakák száma 0,6, míg a külföldieké 15 százalékkal múlta felül a 2023. decemberit. A Nemzetgazdasági Minisztérium szerint az adatok rávilágítanak, hogy a magyar családok egyre bátrabban és egyre többet fordítanak utazásra és kikapcsolódásra.
Szerző(k): S. Z.Kiderült, hogy mennyi pénzbe kerül, ha idén minősíteni akarjuk a szállásunkat, panziónkat, kempingünket. Nagy Márton miniszter által társadalmi egyeztetésre bocsájtott tervezet alapján fizetnie kell azoknak is, akik csak egy szobát adnak ki.
Szerző(k): Sarkadi-Illyés CsabaA kerület képviselő-testületének azt javasolta László Imre, Újbuda polgármestere, hogy az ügyben keressék fel Nagy Márton nemzetgazdasági minisztert is.
Szerző(k): Z. B.Múlt hétfőn beiktatták az Egyesült Államok 47. elnökét, aki máris temérdek intézkedést foganatosított és belengetett, ezzel pedig a héten el is vitte a show-t. Mindeközben a magyar kormány gőzerővel készül a fantasztikus évre a kevésbé sikeres 2024 után. Heti gazdasági összefoglalónk.
Szerző(k): Zádori BenceNagy Márton nemrég belengette, Orbán Viktor szombaton a nap híreként tálalta, vasárnaptól pedig már érvényes is az ÁFA alanyi adómentesség magasabb határára vonatkozó szabályozás.
Szerző(k): G. É.A Nemzetgazdasági Minisztérium közlése szerint a bizalom erősödését mutatja, hogy a magyar családok egyre bátrabban és többet költenek külföldi utazásra.
Szerző(k): Z. B.