Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter szerint
egyáltalán nem indokolható tételekkel, nagyon jelentősen emelkedtek februárban a bankszámladíjak.
Kapcsolódó
A tárcavezető erről a Facebook-oldalára feltöltött videóban beszélt. Azt mondta:
- éves összehasonlításban a pénzügyi szolgáltatások díjai 13 százalékkal voltak magasabbak;
- a készpénzfelvétel díja 15 százalékkal,
- a folyószámla-vezetés díja 26 százalékkal drágult,
- és még a legkisebb mértékben drágult a bankkártyák éves díja csak 6 százalékkal.
Emlékeztetett, hogy a Bankszövetséggel már több körben beszéltek, a kormányoldal először önkéntes árkorlátozásra kért, a családok és nyugdíjasok esetén pedig egy speciális számla kidolgozását vetette fel.
Nagy Márton szerint a Bankszövetség első ajánlata elég gyengére sikerült, ezért tovább folytatódnak a tárgyalások.
Mi szeretnénk, hogyha egy indokoltnak megfelelő szintre vissza tudnánk szorítani ezeket a díjakat, ez valahol a tavalyi év vége, január közepi szintek lehetnek
- fogalmazott a miniszter, aki szerint a kormány célja, hogy a bankolás költségei méltányosak legyenek, ezzel is segítve a családok mindennapi élet.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb

Döntöttek: a nőket is behívják kötelező katonai szolgálatra

Változik a saját autó birtoklásának szabálya

Zivatarok és szél csap le hét vármegyére - sárga figyelmeztetést adtak ki

Olyan változás várható a patikákban, aminek jelentős hatása lehet a lakosság egészségére

Ide menekülnek a BMW mérnökei, elképesztő dologra készül a Xiaomi

Megszűnnek a csekkek és utalványok, minden kifizetés elektronikus lesz

Éjjel négy hidat is elfoglaltak Budapesten: volt, akit a rendőrök mentettek ki a Dunából

Bod Péter Ákos: A régi árak nem térnek vissza, az állam túlságosan beavatkozott

Elfogták a dél-alföldi orvos-patikus gyógyszermaffiát
