Amerikai bankok kereskedői, összejátszva egymással, befolyásolhatták a kamatswap-piacot, ezzel komoly veszteséget okozva az állami tulajdonú Fannie Mae-nek és Freddie Macnek − számolt be a Reuters egy FBI-dokumentumra hivatkozva. A nyomozó hatóság konkrét cégneveket nem említett a vizsgálattal kapcsolatban, így nem tudni, mely bankok lehetnek érintettek.

Állítólag az FBI egy amerikai és egy kanadai banki dolgozótól szerzett tudomást a piacbefolyásolásról; mindkét informátor korábban magas beosztásban dolgozott, így beleláttak a manipuláció részleteibe. A korábbi dolgozók elmondása szerint az összehangolt manipuláció során egyes cégek 50−100 millió dolláros profitot könyvelhettek el a két jelzálogpiaci óriás kárára.

A gyanú szerint az amerikai bankok kereskedői információkkal rendelkeztek a Fannie és a Freddie opciós ügyleteiről, és úgy befolyásolták a piacot, hogy a műveletek teljesüljenek, az ezzel járó elmozdulásból pedig profitáltak. A vizsgálat szerint a banki kereskedők telefonjaik csengőhangjával hozták egymás tudomására, ha egy nagy ügylet volt kilátásban, így összehangoltan tudtak a két állami tulajdonú cég ellen fogadni.

Korábban több nagy piacbefolyásolással kapcsolatos botrányban vizsgálódtak az európai és amerikai hatóságok, a londoni bankközi kamatláb, a Libor manipulációja miatt például tíz nagybank összesen mintegy hatmilliárd dollár büntetést fizetett.

 

Szerző: Beke Károly