Az egy évvel ezelőtti Árpád hídi  baleset okozója ellen még nem emeltek vádat, a bíróság döntése értelmében szabadon mozoghat a fővárosban.

A RACE-001-es rendszámú, csaknem 700 lóerősre tuningolt  Mercedes sofőrje egy 26 éves, szabályosan közlekedő kerékpáros gázolt halálra 2023. július 1-jén hajnalba az Árpád hídon, miközben egy spontán kialakult versenyben vett részt két BMW-vel. A Mercedes sofőrje elvesztette uralmát a járműve fölött, az letarolta a szalagkorlátot az Árpád hídon, és halálra gázolt egy ott szabályosan közlekedő kerékpárost.

A sportautó 34 éves sofőrjét nem sokkal később letartóztatták, ám már tavaly októberben szabadult a börtönből, és bűnügyi felügyeletbe került nyomkövetővel a lábán

emlékeztet a 24.hu, amely megtudta, hogy

azóta ezen is enyhített a bíróság, férfival szemben már csak annyi kényszerintézkedés van érvényben, hogy nem hagyhatja el Budapest közigazgatási határát, szabadon mozoghat a fővárosban, még ha a nyomkövetőt továbbra is viselnie kell.

A Fővárosi Főügyészség fellebbezett a döntés ellen, igaz, az

ügyben még folyamatban van a nyomozás, egyelőre nem emeltek vádat.

A Mercedes sofőrjét halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétségével, a versenyzésben résztvevő egyik BMW sofőrjét közúti baleset gondatlan okozásának vétségével gyanúsítja a rendőrség, utóbbi szabadlábon védekezhet. A hatóságok ugyanakkor azt is vizsgálják, hogy a BMW sofőrje okozott-e tartós károsodást a versenyben elöl haladó Mercedes vezetőjének.

A balesetet okozó Mercedes sofőrjéről kiderült, hogy rendszeresen indult gyorsulási versenyeken, ahol magabiztosan vezette az újonnan 50-60 millió forintot érő kocsiját. A rendőrség adatbázisa szerint ő korábban is többször szabálytalankodott, ami miatt 13 büntetőpontja gyűlt össze.

A Mercedes-sofőr beismerte bűnösségét, de tagadta a versenyzést a vallomásában. Azt elismerte, hogy gyorsan ment, de állítása szerint csak azért taposott a gázba, mert túl közel ért hozzá a mögötte gyorsan érkező BMW.

A történtek után a Magyar Kerékpárosklub számos civil szervezettel együtt megemlékezéssel egybekötött tüntetést szervezett a biciklisek és gyalogosok védelméért.